Zalabai Zsigmond: Mindenekről számot adok, Hazahív a harangszó

Mindenekről számot adok - III. " Ali győzelem-ünnepe van ma" (1541-1594) - 1. A magholdult Dél-Hont

közé meg követ hordtak, földet döngöltek. A népi emlékezet várárokról is őrzött meg halvány nyomokat. Falum egykori, ma nyolcvan éven túli tanítója, aki a régi öregeket efelől faggatta, úgy tudja, hogy a várárokba belevezették a Csárad patak vizét. A vár északi oldalán az Ipoly természetes medre szolgált vizesárokként. A palánkvár építése — amely a jobbágyságnak korlátozás nélküli munkakötelességet, gerenda-, vessző-, kő- és földhordást, sáncolást jelentett — ezzel be is fejeződött. Ám van a kisded ipolypásztói várnak egy olyan jellegzetessége is, ami a nagy kővárakéval rokon. Komoly, valódi vár aligha lehet meg föld alatti rejtekutak nélkül. Márpedig ezekből falumban több is akadt, sőt akad, mivelhogy az idősebbek ma is pontosan meg tudják mondani, kinek a kútjából közelíthető meg egyikük-másikuk. Említettem már, pinceásáskor is akadtak föld alatti folyosóra, amely a templom alá vezet. Több röjtöklyuk indult a falu belterületét lezáró Csárad patak irányába is, az egykori mocsári tölgyes és az ingoványos Széki-tó felé, melyek menedéket nyújtottak a török elől bujkálóknak. Az esetenként be-beszakadó „röjtöklyukak"-ba még századunkban is be-bemerészkedett néhány vállalkozó szellemű ember. A száraz, kitűnő lösztalajba faragott folyosók oldalfalában ülőfülkéket találtak; rábukkantak csontvázakra, fegyverekre, használati tárgyakra; olyannyira megkocsonyásodott borra, hogy azt — állítólag — késsel lehetett vágni. A „röjtökök" rendszeres tudományos feltárása lehetővé tenné, hogy az ősi falu feltárja előttünk titkait, amelyeket részint a feledés homálya, részint pedig a népi legendák vakítása takar el a látni pontosan vágyó ember szeme elől. 1546-tól 1552-ig falumban a várépítés, a „röjtökásás" lehetett a legnagyobb esemény s a legfáradságosabb munka. Elkészült a palánk, amely — bár nagy várakkal nem versenyezhetett — béke idején jó szolgálatot tett a lakosoknak. Portyázásra ugyanis ágyúk nélkül, könnyűlovas-csapattal szállt ki a török. Ellenük menedéket nyújthatott a palánk. Valódi háborús forgatagban, ágyúk golyóbisának azonban e „váracs" nem tudott ellenállni. Bizonyítja ezt az 1552-es esztendő, melyben a török nagy támadó hadjáratot indított az Ipoly-vidéki végvári vonal meg71