Zalabai Zsigmond: Mindenekről számot adok, Hazahív a harangszó

Hazahív a harangszó - XI. Utóirat- avagy az idő faggatása

Rakódnak egymásra (válaszfal épül tán?) téglái a sokasodó esztendőknek, amióta — egyetemre kerülve 1967-ben, majd ott ragadva a főváros szerkesztőségeiben — kiszakadtam az otthon világ mindennapjainak valóságából. Hírhozó és hazahívó levelek jelzik azóta a múló idő állandó ünnepeit, alkalmait a várt találkozásnak: Szüretre gyertek haza! Karácsonyra várunk! Disznótorba várunk! Húsvétra gyertek! Nyárra hozd a gyerekeket! Megyünk — mint hozzánk hasonlóan sok ezer „kétlaki" még —, megyünk tehát, míg van kihez, otthonról: haza. Ipolypásztóra, amelynek népéletén — hasonlóan tájaink más községeihez — természetesen nagyot változtatott századunk második fele. Olyannyira, hogy az életformaváltás eredményeként a mai falu nem is parasztfalu már. 1940-ben 417 keresőképes személy élt őstermelésből, 1980-ban viszont már csak 118. összevetve a régi parasztvilágot a mai földművesek, a szövetkezeti parasztság életével: naturális gazdálkodásról a pénzgazdálkodásra való áttérés tűnik föl a legfontosabb változásnak. Ez hozta magával annak lehetőségét, hogy az egykori „őstermelő" „fogyasztóvá" lépjen elő, aki birtokba veheti a technika és a civilizáció kínálta anyagi javakat és szellemi értékeket. Hadd ne soroljak —• hiszen korunknak jótékony hatása elért minden egyes községet tájegységeinken — fárasztó adatokat arról, hány rádió, televízió, hűtőszekrény, mosógép szolgálja a falu népét azóta, hogy 1955-ben bevezették a villanyt. Hadd hivatkozzam csupán arra, hogy míg „a front előtt" parasztházban a fürdőszoba elérhetetlen vágyálom volt csupán, addig 1980-ban már 169-et írtak össze a népszámlálók; s hogy míg 1935-ben egyetlen személygépkocsi verte föl a falu porát (a körzeti orvosé), addig évtizedünk elején már negyvennégy száguldozott a kátyúk nélküli aszfatúton. Átalakult, méghozzá rádikálisan, a népesség szociális rétegződése. 1980-as adatok szerint a falu lakóinak többsége 497