Zalabai Zsigmond: Mindenekről számot adok, Hazahív a harangszó

Hazahív a harangszó - VII. "Lakodalom van a mi utcánkban" - 5. Vacsorától hajnalig

Édesanyja utána, édesanyja utána: Jancsi fiam, jöjj haza, Jancsi fiam, jöjj haza! Édesanyám, nem megyek, édesanyám, nem megyek, én verekedést teszek, én verekedést teszek! Édesanyám, édesem, édesanyám, édesem, van-e ingem szennyesen, van-e ingem szennyesen? Ha nincs ingem szennyesen, ha nincs ingem szennyesen, viszek egy párt véresen, viszek egy párt véresen! Verekedésekről e kivagyi dal ellenére sem tud a népi emlékezet. Tréfás erőszakoskodásokról azonban igen. „Hajnalban osztán, mikor má vót, aki megunta a mulatságot, vagy mégélígélte", megszökött ugyan, „de akik ott maradtak, és észrevéttik, azok osztán vasvillává még botokvá főfégyverkézve éméntek a házáho, sokszor az ágybó hurcóták ki, és szalmakötélvé mégkötöztík, és ugy kísirtik vissza, mint valami csendőrök, a lagzis házho." Az ismert lakodalmas dal jut az eszembe: „Nem, nem, nem, nem, nem, nem, nem megyünk mi innen el") meg az, hogy századunk első felében a parasztembernek, főleg ha a nagy őszi munkák végeztével került sor a lakodalmakra, volt bőven ideje, hogy — tán védekezésül is a hétköznapok érdesebb gondjai ellen — amúgy istenigazából kimulassa, teljesen fölszabadítsa magát. „Hát nagyjábó így folyt lé a lakodalom valamikor, 1900— 1910-es évek táján még így vót" — mondja nagyapám, akinek a pásztói lagzi megörökítéséért, lévén emlékezete messzire visszanyúló és sok adatot, rigmust megőrző, a leginkább hálás lehetek. Ez a hagyományréteg határozta meg az ipolypásztói 431