Zalabai Zsigmond: Mindenekről számot adok, Hazahív a harangszó

Hazahív a harangszó - VII. "Lakodalom van a mi utcánkban" - 5. Vacsorától hajnalig

Nincsen csillag, mind lehullott a földre, nincs szeretőm, mert elhagyott örökre. Sűrű eső, záporeső hull a magos egekből, boldogtalan csak én vagyok egyedül. Búra, búra, búbánatra születtem, nem igazi anya nevelt fel engem. Mostoha volt, mostoha volt, mostoha a világ is, száraz ágon elhervad a virág is. Ugyanígy folyt a lakodalom a menyasszonyos háznál, azzal a különbséggel persze, hogy ott nem volt jelen se a menyasszony, se a vőlegény. Éppen ezért hajnal felé a lányos szülők násznépükkel együtt fölkerekedtek, „kánlátóba" mentek a vőlegényes házhoz. A szó helyes formája egyébként ez: „kárlátó". Arra utal, hogy korábbi századokban a lányos ház násznépe az egykor kötelező menyasszonyfektetés (első együtt hálás) után kereste föl a vőlegényes házat, megnézni, milyen kár esett a menyasszony lányságán. Mindezt könyvekből tudom; a menyasszonyfektetés mozzanata adatközlőim szerint már a századelőn sem volt része a tulajdonképpeni lagzinak. A látogatás célja mindenesetre az maradt, hogy láthassák a szülői háztól kiadott menyasszonyt. Tudta ezt a vőlegény násznépe is, éppen ezért tréfás alakoskodással igyekezett félrevezetni a látogatókat. Az igazi helyett álmenyasszony jelent meg: fiatalember rossz asszonygúnyában, bekormozott arccal. Nevetést, szörnyülködést kiváltva, félreérthető mozdulatoktól sem tartózkodva illegette-billegette magát a kárlátóba érkezettek előtt, akik aztán nyelhették a megjegyzéseket: „Ilyen ményecske lett a meny asszony otokbó, vigyíték vissza, nekünk nem kölll" Hanem aztán csak megkerült a valódi menyasszony. Apja, anyja nevében megkönnyebbülten üdvözölték a Menyasszonylátó című rigmussal: Te vagy az a galamb, ki szárnyadra keltél, atyádtól, anyádtól messzire keltél. De a jó anya, jó anya nem rest, tegnap óta téged mindig keres. 428