Zalabai Zsigmond: Mindenekről számot adok, Hazahív a harangszó

Hazahív a harangszó - VII. "Lakodalom van a mi utcánkban" - 5. Vacsorától hajnalig

Állj meg, kislány, barna kislány, hadd beszéljek tevéled. Azt akarom megkérdezni, szeretsz-e még engemet. Emlékszel-e szavaidra, mit mondtál, mikor nékem páros csókot osztottál? Ez a kislány, barna kislány hova megy? A templomba. Fehér szoknya, vasalt szoknya vágódik ki alóla. Az asszonyok azt beszélik felőle, huszonhatos baka a szeretője. Ez a kislány, barna kislány kifeküdt az udvarra. Ellopták a, ellopták a fehér vánkust alóla. Ez a kislány nem vesztette nagy kárát, nagy a fara, kikeresi az árát. Szokás volt, hogy a menyasszonynak, miután új otthonába vezették, söprűt nyomtak a kezébe, tegyen vele egy-két háziasszonyi mozdulatot. A szüntelen tevés-vevésre alapozott paraszti társadalomban ez az új asszony munkaerkölcsét volt hivatva erősíteni. Jaj volt annak a lánynak, aki hajlott a hanyagságra! Az ilyentől inkább meneküljön az ember: Addig járok, míg a szememre látok, míg egy sűrű erdőre nem találok. Sűrű erdő, ihaja, közepébe kaszárnya, abba leszek három évre bezárva. Elvenném én a kend lányát, a Marcsát, ha ki tudná söpörni a szobáját. A kend lánya, a Marcsa, bukkelszoknyás kisasszony, nékem pedig dologra kell az asszony. 424