Zalabai Zsigmond: Mindenekről számot adok, Hazahív a harangszó

Hazahív a harangszó - V. Édesanya-nyelven - 1. A szóejtés hogyanjáról

1. A SZÓEJTÉS HOGYANJÁRÓL Szép szokása volt hajdan az ipolypásztói édesanyáknak, hogy úrvacsoraosztáskor hazavittek a templomból egy falatka kenyeret, gögyögő, selypítő, a szóejtés bonyolult tudományával küszködő gyermeküknek szánva azt. Ügy tartották, e kenyértől szépen és tisztán tanulja majd meg édesanya-nyelvét a beszélni tanuló kisgyermek. Szépen és tisztán, azaz: pásztóiasan, megfelelve azoknak a normáknak, melyeket a hagyományozódott nyelvszokás alakított ki, emelt törvénnyé és követendő mintává, szellemében a nyugati palóc nyelvjárás sajátos — palóc, ugyanakkor dunántúli jellegzetességeket egyaránt mutató — ipolypásztói változatának. Jogosult-e, figyelembe véve az Alsó-Ipoly menti, Börzsöny vidéki népnyelvi hátteret, anyanyelvjárásomról szólva „sajátos nyelvváltozatról" beszélni? Ügy vélem — főként néhány magánhangzó hangszínét, illetve e magánhángzók gyakorisságát tekintve —, hogy jogosult. Szülőfalum embereinek ajkán az a hang, fittyet hányva a környéken széltében-hosszában elterjedt ajakréses palóc á-nak, többnyire ajakkerekítéses; csupán á előtti helyzetben hangzik ajkréssel: apám, kápál. Ismerik az d-t is, ezt a félig á, félig ó hangot, mindazonáltal — megint csak dacolva a palóc közeg hatásával — jóformán csak az ára (arra) szóban használják, s idegenkedve tekintenek azokra a községekre, melyeknek népe így beszél: „Megyek á vásärbá ápänák gátyäé." Mi az oka annak, hogy az á és ä hullámai a nyugati palóc tengerben álló Ipolypásztót csupán megérinteni tudták, eldönteni viszont nem, pontosan meg nem mondható. Föltételezésekre hagyatkozom csupán. Talán az — mint erre nagy általánosságban a történeti irodalom s halvány nyomokban a népi emlékezet is utal —, hogy a török kiűzése után, amikor az Alsó-Ipoly mente elpusztított, gyéren lakott falvait királyi parancsra ismét jobbágyokkal népesítették be, Ipolypásztóra a Dunántúlról s a Kisalföldről több telepes kerülhetett, mint a környékbeli községek portáira. Az újonnan jött lakók — törzsökéi a falu későbbi népességének — nem, illetve csak korlátozott mértékben vették át az á és á jellegzetes palóc hangszínét. Hogy ellenálltak hatásának, abban része lehet annak is, hogy a re348