Zalabai Zsigmond: Mindenekről számot adok, Hazahív a harangszó

Hazahív a harangszó - IV. "Gólya, gólya vaslapát…" - 4. Keresztvíztől a szoknyáig

Féléves korában a csecsemőt az anyák — jóllehet hosszú időn át szoptattak — igyekeztek ételre fogni. „Megette az, ha lefújták róla a zsírt, a bablevest is." Ettől az életkortól kezd a baba megtanulni egyet-mást a felnőttek tudományából. Pólyavánkosba csomagolva egyre biztosabban üldögél már az „ücsik"-ben, ebben a mintegy hatvan centi hosszú, fele annyi széles, körben húszcentis oldallapokból s egy magasabb hátlapból álló deszkakeretben. Szembefordulva a kicsivel, két anyai ujjat két pici markába dugva, játszani is lehet vele már: „Húzz, húzz, kalaúz, I Én is húzlak, te is húzz!" ölbe, asztalra ültetve őt, játékosan koccantható össze nagy és kicsi homlok: "Bari, bari, bucc!" Göcögés, kacarászás kíséri a tenyércsiklandó páros játékot: „Kerekecske, gombocska, / Hová szaladt a nyúlacska?", nyomában a „lyukba" futással, a hónalj megcsiklandásával. Nagyszerű — mit számít, hogy fogalmilag még érthetetlen? — az ujj kiolvasó mese is: Ez elment vadászni, ez meglőtte, ez hazavitte, ez megsütötte, icinke-picinke, hamm, mind megette! Ha az édesanya, óvatosan összecsípve a bőrt a baba két kézfején, emelgetni kezdte — le s föl, le s föl — a négy kezet, sejtette már a gyermek, hogy csak ez következhet: Csíp, csip, csóka, vak varjúcska! Komámasszony, adja oda a szekeret! Nem adhatom oda, tyúkok ülnek rajta. Hess, hess, hess! Állni kezdene a baba? Tudományának kibontakozását az „állószék" siettette; lábakra helyezett, kör alakban üreges deszkalapja, melybe felülről emelték be a kicsit, a hóna alatt 345