Zalabai Zsigmond: Mindenekről számot adok, Hazahív a harangszó

Hazahív a harangszó - III. Asszonymunkák - 4. Kendermunka

is jó egyszerű vásznat. Becsülték is, aki tudója volt a titoknak, hogyan kell a szövőszéken — „főszennyi a cifra"-t. A szőtteseiket mindig egyszínű mintákkal díszítették: vagy bordópirossal, vagy pedig kékkel. A fonalat vagy festették, vagy pedig — később — üzletben vásárolták. Meglátszik ez a kettősség a szőtteseken is: az újabb keletűek mintái világoskékek, azokéi pedig, melyek az ősibb hagyományt követik, palócosan mélykékek: kékítőből hívta elő színüket Léván a mester. Stilizált levelek és virágok díszítették a szőtteseket: „szegfű", „rózsa", „rozmaring", „lóhere", „tölgyfabogyó"; de lát az egykori asszonyok munkáin „bakatellá"-t, „csillag"-ot, „farkasfog"-at és „dupla hím"-et is a kifinomult népi ízlésnek tisztelettel adózó mai tekintet. Én mindenesetre gyakran pihentetem meg szemem, keresve a szavakat az írógéppapír előtt, azon a menyasszonyi dunnahéjból pár éve szabottvarrott drapérián, amely az ablak mellől süti szerteszéjjel bordópiros mintáinak fényét dolgozószobámban. Tudom róla, hogy egyik darabja volt — nagyanyám cifra guzsalyával együtt — annak a nagyszabású Hont megyei néprajzi kiállításnak, amelyet Ipolyságon rendeztek 1943-ban. Négy évtized múltán most itt látható a szobámban, s én nem tudok nem arra gondolni, hogy kapocs ez a szőttes. Kapocs múlt és jelen között, elődök és utódok között, hid a lakhelyem: Somorja — és Ipolypásztó, a szülőfalum között. 329