Zalabai Zsigmond: Mindenekről számot adok, Hazahív a harangszó

Hazahív a harangszó - II. Faluvilág - 5. Az ezermester parasztember

érősebb, de nem tétlen téli hónapokban. Ült a gazdaember a faragószéken, húzkodta maga felé a lerögzített husángon a vonókést; meg-megállt néha: kezdi-e már elnyerni formáját a fa? Dörzspapírral, ablaküveg cserepével oly simára munkálta a nyelet, hogy öröm volt kézbe fogni: nem törte föl az soha a tenyeret. Anyai nagyapám, Tóth attya, vérében hordta a fúrás-faragás tudományát. Készített sokféle szerszámot és eszközt: nyeleket, szekérrudat, lőcsöt, „bércé"1 (kantárfát), „kisefá"1 (hámfát), létrát, mosósulykot, mosószéket, sámlit, egyszerűbb eszközeit a kenderfeldolgozásnak. Monogramja — kalligrafikusán formált M betű összefutó száraiba állított T (Tóth Máté) —, melyet vagy belevésett, vagy pedig beleégetett a fába, ma is tanúskodik még néhány, a front alatti évek viszontagságait szerencsésen túlélt tárgyon arról, hogy készítőjük ügyesen forgatta a vonó- és faragókést, a vésőt és gyalut. Házilag készült — „baronatövisk"-nék való hosszú, erős, seprűs galagonyaszálakból, de még inkább kökényágakból — a magtakarás eszköze, a „töviskbarona". Telente még a magyarországi oldalra, a börzsönyi Nagy-völgy erdejébe is átszekereztek anyag után a gazdák. A gonddal megválogatott ágakat — százötven is kellett egy másfél-két méter széles boronához — beáztatták vízbe. Ha megpuhult a szár, csavartak rajta egyet: tartson feszesen a farámában, melynek három lécközét jó sűrűn befonták vele. Elkészülvén a tüskeborona, nehezékkel lenyomatták, hogy a szerteálló ágak a befont vesszőkhöz illeszkedjenek, s hogy szépen, egyenletesen simítson majd az ősi emlékeket őrző tövisborona. Mi készült még a paraszt ezermesterek kezén? Kukoricacsuhéból („sustyá"-ból) lábtörlő; ügyesebbek esetében még szatyor is, végül pedig — mindenki háztartásában — kötözék. A vízbe áztatott csuhét összesodorták, végeire, közepére csomót kötöttek, hogy ne bomoljon szét. Hosszú téli estéken, miközben az asszonyok fontak, anyai dédapám, Urbán öregattya zsákszámra sodorgatta a sustyát: ne szenvedjenek belőle hiányt szőlőkötözéskor. Ugyan ő volt a tudója a „gajmolás"nak is. Hogy „gajmónyi" mit jelent? Annyit, mint kenderrost legdurvább, másra nem való fajtájából madzagot készíteni. Székre tette a kóccsomót a gajmoló ember, nehezékkel lefo307