Zalabai Zsigmond: Mindenekről számot adok, Hazahív a harangszó

Hazahív a harangszó - II. Faluvilág - 4. Gazda szeme hizlalja a jószágot

bői kikerült a vaj is. A megaludt tejet meglangyították: összement, túró lett belőle. Nemcsak önellátást biztosított a tej, pénzt is hozott a házhoz. Tejcsarnok gyűjtötte be a tejet, amely a faluból a szomszédos Zalaba feldolgozó csarnokába vándorolt tovább, Az apaállatok a község tulajdonában voltak, de tartásukat a gazdaközösség árverésén egy-egy vállalkozó szellemű parasztember vállalta magára. Minden bika után egy hold földet kapott a községtől; a gazdáktól meg pénzt a „folyatás"-ért. A kisborjút hat-nyolc hetes korában választották el. Kijárt neki a maréknyi abrak s a legjobb takarmány, hogy üszővé cseperedve vevőre találjon a vásárokon. Egy-gy jó tehén átlagára ezer-ezerkétszáz korona körül mozgott. Gulyása — nem lévén a szántóterületként hasznosított határban elég legelő — nem volt a falunak. Kanásza viszont igen. Fizetségét az állattartóktól búzában kapta. Kiegészítő jövedelmekben is részesült a falu hajnali csendjét tülökszavával napról napra fölverő kanászember: bizonyos alkalmakkor (mint erről a jeles napok kapcsán szólunk majd) „pásztorkalács"-ot kapott; meg bort, ami kijárt neki a disznó „bezúgása"-kor is. Az erdőt és a művelésre alkalmatlan területeket járta a konda, aratás után meg a tarlókat. 1938-ban kilencszáznegyvenhat sertést találtak az összeírok Ipolypásztón, száz-egynéhánnyal többet, mint 1911-ben. Nagy napnak számított minden háznál, amikor a téli hajnalok sötétjében vörösen izzott fel a hízásra fogott mangalicák húst, zsírt, hurkát, kolbászt kínáló tetemén a disznótor szalmamáglyás örömtüze. Az anyadisznók malacai és a süldők, akárcsak egyéb növendék állatok, pénzre váltható értékei voltak a parasztvilágnak, amelynek embere persze ki volt téve a gazdasági válság következményeinek is (1928-tól 1932-ig az élő sertés átvételi ára harminckét százalékkal esett). Nyerítés, bőgés, röfögés mellett bégetés fogadta még reggel s este az etetéshez készülődő gazdákat, de csupán télen, hiszen áprilistól hóhullásig az erdőt s az erdőalji legelőt járta a juhnyáj. 1938-ban 791 állatot tartottak a juhgazdák, akiknek élén a maguk közül választott, „juhbíró" állt. ö hívta össze gyűlésre a gazdákat, ha az „akótalaj-kiadás" történt. Az akolban felgyülemlett trágyát ugyanis árverésre bocsátotta a juh304