Zalabai Zsigmond: Mindenekről számot adok, Hazahív a harangszó

Hazahív a harangszó - II. Faluvilág - 4. Gazda szeme hizlalja a jószágot

ugyan egy-két gazda, hogy aztán csalódottan mondjon le róla: sok vele a bajmolódás, van esztendő, hogy másodszori-harmadszori vetés után kel csak ki, s lerágja akkor is, permet híján, a répabogár. Kiásása — kettős szigonnyal szedik ki a földből — fáradságos; pucolása, lefejtése szintúgy. Különben is az oroszkai cukorgyár, amely három-négy hétig üzemel mindössze egy-egy idényben, megszabott területre ad csak ültetési engedélyt, főleg a nagybirtokosoknak. Takarmányrépát vet hát inkább a parasztember, téli eleségül állatainak. Kukoricát: „lófogó"1 és „nyócsoros"-t, részint szemnek, részint a juhok száraz takarmányaként. Zöldtakarmánynak csalamádét, s bőven — mert kevés a rét, s kaszálni csak a holt Ipoly-ágak medrét, a vizenyős területeket, az útszéleket lehet — lucernát, herét, „lennek"-et, vagyis bükkönyt. Az a földterület, amelybe nem búza került, terményeivel egyértelműen az állattartást szolgálja. Állat a záloga az igaerőnek, a talajjavítás: a trágyázás gyakoriságának, az önellátásnak és a vásározásnak: a pénzhez jutásnak. Állatszám és birtoknagyság természetesen szorosan összefügg egymással. Napszámos emberek, merthogy a takarmányt nehezen tudják előteremteni, egyetlen tehénkét, egyetlen hízót tartanak. Négy-öt holdasok egy-két növendék marhával, néhány juhval is foglalkoznak már. Tíz holdon felüliek istállóiban áll legalább egy pár ló, egy-két fejőstehén, ugyanannyi növendék marha, egy (de néha két) anyadisznó, négy-öt süldő, öt-tíz juh. A különbségek ellenére azonban egy dologban azonosan viselkedik minden egyes állattartó: otthona valamennyiüknek az istálló is. Fúrni-faragni tudó parasztemberek kezéből kikerültek egyszerűbb bútordarabok: fejőszék, szalmaágy. Az utóbbi nyaranta kint állt az eresz alatt, telente meg bent az állatpárától meleg falak között. Keményfa lábakra helyezett deszkakeretből készült ez a fekvőalkalmatosság. Keretében a sodronyt lécek helyettesítették, ezeknek a közeit fonta be szalmakötéllel az ezermester parasztember, hogy legyen min elüldögélnie az istállóban, hallgatva a lovak hersegetését, a marhák majszolását, fontolgatva, hogy mire is lesz jó ára a csikónak, ára az üszőnek. Aludni persze inkább párnák között aludt volna az ember; az állatai iránti aggodalom és felelősségérzet azon301