Zalabai Zsigmond: Mindenekről számot adok, Hazahív a harangszó

Hazahív a harangszó - I. Bakatörténelem - 5. Falu a határon

5. FALU A HATÁRON Pontot tett lassan többfelvonásos drámájának végére a történelmi-társadalmi események nagy színjátékát sorsfordulókkal bőven megtűzdelő Idő. Vége a tízes éveknek: vége a háborúnak; elvonultak hullámai a forradalomnak; megvívták jogos harcukat nemzeti önállóságukért az új államok; a Monarchia félfeudalizmusa után a polgári demokráciával ismerkedik Csehszlovákia lakossága. Űj évtized szabja meg az időszámítást az Ipoly mentén; véget érnek lassan a rendkívüli idők, s ennek megfelelően a rendkívüli állapotok is. Lohadtával a kétoldalú indulatoknak (melyeknek parazsát Horthy-Magyarország revizionizmusa buzgón fújja ugyan) kialakulnak lassan a nemzetiségi (ahogy akkoriban mondták: kisebbségi) életnek azok a formái, amelyekbe —- lévén alkalmazkodó lény az ember, különösen pedig a jobbágykori beidegződöttségeket őrző, engedelmességre és szolgálatra nevelt parasztember — beilleszkedik fokozatosan a határ mentének magyar népessége is. Sejtelme sincs ugyan arról, hol lehet az a Saint-Germainen-Laye, ahol az antanthatalmak — ellensúlyozandó az önrendelkezés elvének megszegését — szerződést írnak alá Csehszlovákiával, amelyben az kötelezi magát, hogy „az ország minden lakosának születési, nemzetiségi, nyelvi, faji vagy vallási különbség nélkül az élet és szabadság teljes védelmét biztosítja", azt viszont látja és tapasztalja a nép, hogy itt, az Ipoly mentén, a falujában nincs véres bosszú, nincs kegyetlen reváns. Sem a múltért: a szlovákokkal szemben a Tisza Kálmánok és Apponyi Albertek által folytatott politikáért, sem pedig a közelmúltért: azért a magatartásért, melyet a Tanácsköztársaság napjaiban tanúsított a vidék. A volt vörösökkel — kezdetén a kisebbségi létnek — keményen bánnak ugyan; de beszélik azt is, hogy az ipolyviski O. testvérek egy cseh állomásfőnöknek a közbenjárására szabadulnak a legionáriusok kezei közül. Viszonzásképpen azért, hogy — hallgatva szállásadójának, egy bábaasszonynak a kérésére (nocsak, no! tán volt valami köztük?) — a május végi áttöréskor nem húzták meg a főnökre szegezett puska ravaszát, hanem futni hagyták őt. Lám, van emberség az újonnan jöttekben is ... 275