Zalabai Zsigmond: Mindenekről számot adok, Hazahív a harangszó

Hazahív a harangszó - I. Bakatörténelem - 2. Idegen országban

azt kérdezte, tudjuk-e igazolni, hogy tiszti iskolások vagyunk. Tudtuk: a nadrág jobb zsebe feletti kis rekeszben ott lapult a halálcédula, rajta minden adat, ami kellett. A generális aztán intézkedett; néhány nap múlva már vitt is a vonat észak felé. Kijevből Kurszkig tizenkét napig utaztunk, bő ötszáz kilométert. A tehervagon kívülről be volt zárva. Teánk kevés volt, kockacukrunk pár darab, hozzá egy ököl nagyságú, száraz barna kenyér. Ez már az első nap elfogyott. Azután már csak vizet ittunk. így ment ez tizenkét napig. Az őr már nem mert bejönni közénk, s főleg enni nem mert előttünk. Elárulta, hogy a tisztjénél van a pénz — ötven kopek minden napra —, annak kellett volna ennivalót venni a számukra. Zsebre vágta a tiszt a pénzt, színét se láttuk... Az éhség nem fájt, csak nagyon legyengültünk, egymást emelgettük, ha fel akartunk állni. Egy vagonban kilencven »kagyét« volt. A vagon egyik felébe is negyvenöt, a másikba is ugyanannyi préselve. Mind a két rész meg volt felezve: fent priccs, lent a padló. Szűk volt a hely ennyi embernek. Felül nem sokáig bírtuk ki: iszonyú volt a hőség, a vasúti kocsi tele volt párával: lecsapódott, lecsurgott alulra, ott pedig megfagyott. Ránk fagytak a rongyaink, így hát váltakoznunk kellett. Akkor már jól benne jártunk a télben. A vagon ajtaját alig lehetett kinyitni, a vizelet mind ráfagyott. Kezdetben volt egy kevés szenünk, de hamar elfogyott, csak a pora maradt. Utánpótlást nem kaptunk, kikerestük hát a legalkalmasabb priccsdeszkát, s addig ugráltunk rajta, míg darabokra nem tört. Így fűtöttünk egészen Kurszkig, ami Kijevtől testvérek között is ötszáz kilométer. Kurszkba évre kiszállítottak a vonatból, s berendeltek egy hosszú étterembe, amolyan tömegétkeztetőbe. Az első fogás — meg az utolsó is — pohánkakása volt. Jól telezabáltuk magunkat; meleg vizet, »kipjatok«-oť ittunk rá. Csajkám nem volt, egy rozsdás konzerv dobozból ettem, amit a szemétben találtam. (...) Ezen az állomáson jó ideig álltunk, volt idő szétnézni. Az egyik vagonban cukorrépát találtunk; nagyon jól pótolta a cukrot. Egy másikban meg, nagy kádakban, pergetett mézet. A mozdonyvezető cinkosán vigyorgott felénk, figyeltük: valami lesz. Lett is. Addig lökette előre-hátra a va259 i