Zalabai Zsigmond: Mindenekről számot adok, Hazahív a harangszó
Mindenekről számot adok - X. A gazdasors évtizedei (1850-1918) - 2. Változások a kultúrára
közül nem felel meg a valóságnak, hogy a kanászokat a megye alispánja rendelte be Ipolyságra. Maradjon csak az érdem Szokoly Alajosé, akinek nemcsak hogy az újsághirdetés ötlete az eszébe jutott, hanem a pályadíjakat is a maga zsebéből fizette ki. Móra — nyilván, hogy olvasóiban a látvány színpompáját felfokozza — ötven honti kanász összeseregléséről tud; Bartók, a szemtanú, tizenötéről csupán. Am a leginkább akkor vált át Móra az irodalom fiktív világába, amikor a győztest bizonyos Guga Péterben nevezi meg. Típusa akar ez lenni a kanásznak; ősi és szilaj és virtuskodó. Guga tetteit Móra ráadásul egy olyan epizóddal toldja meg, amely ugyan valóban megtörtént, csak éppen hozzája kanásznépségnek az égvilágon semmi köze sincs. Az írói fantázia szerint a kanászok közül, akik amúgy „szentgalleni módra" mulatoztak a korcsmában, hajnaltájt kivált az említett Guga Péter, hogy dohányt kajtasson föl a városban. Trafikon is, postaépületen is egyforma fazonú címeres tábla állott az idő tájt; a duhaj Guga összetévesztette hát a kettőt. S mivel dohányt a postán — hiába zörgetett és dörömbölt az ajtón — csak nem kapott, mérgében felgyújtotta a postaépületet. Különös játéka a sorsnak, hogy a dudásversenyt követő éjszakán valóban leégett az ipolysági posta; ám más okból. Mórának mindazonáltal kapóra jött az eset, odcsapta hát, írói poénként, az önmagában is különös kanászhangverseny történetének végéhez. A „honti igricek" összesereglése arra vall, hogy a századfordulón a népi kultúra bizonyos területei még buja tenyészetű, eleven termőföldek voltak. Ugyanekkor azonban egyre nagyobb részt hasított már ki belőlük a másik kultúra, a polgáriasult ízlés. A népművészeti kiállítást előkészítő Györffy arra a megállapításra kényszerült, hogy színes népviselet Hontban 1910 táján már csak az északibb részek lakói, a szlovákok között él. A kivetkőzés még az 1880-as években indult meg. A hétköznapi öltözéket ugyan még hosszú-hosszú évtizedekig viselték; az ünnepi viselet azonban — főleg a lányoké, asszonyoké — polgári ízlés szerint készült már. Két kultúra, két ízlésvilág élt együtt, egymás mellett a századelő Ipolypásztóján is; van fényképem, még az első háború előttről, amelyen a legények paraszti ünneplőben sörözgetnek, s van olyan is, ame236