Zalabai Zsigmond: Mindenekről számot adok, Hazahív a harangszó

Mindenekről számot adok - IX. A szabadságharc évei (1848-1849) - 3. Amiről egy sírkő mesél

a korszak híres sebésze, egyetemi tanár, az Akadémia levelező tagja; hazafias költők, írók, művészek, politikusok gyógyítója. 1849-ben •— miután az előtte való években párizsi, londoni, berlini orvosi intézetekben tökéletesítette tudását — a budapesti Szent Rókus Kórház sebész főorvosaként dolgozott. S lám, mit hoz a sors? Haynaut, az osztrák önkényuralom vaskezű emberét, műteni kellett. Kovács Sebestyén Endre nem a szokásos tiszteletdíjat kérte tőle, hanem hogy hagyja meg bátyja életét. így történt, hogy a rebellis lelkész, aki ötvenkét hosszú éven át szolgálta Ipolypásztót, magas kort megérve csak 1884-ben hunyt el. Majdnem bekövetkezett kivégzésének emlékétől azonban sohasem szabadulhatott. Mert hogy ne feledje, kiknek a karmai közül szabadult, bal lapockájába tüzes vassal besütötték a bitófa jelét. Szabadulása után rendőri felügyelet alá helyezték; még filiájára, a szomszédos Vámosmikolára se mehetett át a helytartótanács engedélye nélkül. A hivatal, éreztetve vele, hogy bűnei nem évülnek el, gyakran beidézte, zaklatta, lelkileg próbálva megtörni. Keserű, csalódott emberként látom magam előtt, összeszűkült körülötte a tér; a község javáért elsősorban politikai, másodsorban gazdasági okok miatt nem volt módjában munkálkodnia. Gondolatait magába fojthatta: az egyházi krónikában 1849 után alig egynéhány bejegyzése látható. Rövid, közömbös apró hírek; nagy elődjének, Sallay Györgynek társadalomostorozó indulatai nélkül. Más idők, más élet — gondolhatta magában keserű rezignációval Kovács Sebestyén József, belehallgatva az ipolybéli református templom harangjának zúgásába, amely — hiszen bitófától való szabadulása emlékére öntette 1853-ban — mindennap fölidézhette előtte a nagy időket... Kovács Sebestyén Józsefet, a közéleti embert megbéníthatta a kor. A magánember tiszta, szigorú erkölcsi normáit azonban nem kezdhették ki a mostoha évek sem. Bár gyermekkel volt gondja-baja elég, hiszen felesége tizenhárom utódot szült neki, akik közül tizenegyet föl is nevelt, ki is taníttatott, méghozzá úgy, hogy néhányuk 1867 után, a kedvezőbbre fordult társadalmi életben komoly közéleti, katonai, tudományos ranglétrára emelkedhetett, a forradalmár lelkész vállalta mások megsegítését is. Taníttatta a jobbágygyermek Pereszlényi Já214