Zalabai Zsigmond: Mindenekről számot adok, Hazahív a harangszó

Mindenekről számot adok - I. Bevezetés egy falutörténetbe - 3. Határjárás

3. HATÁRJÁRÁS Évezredek népforgataga után a X. század első és utolsó harmada között az említett kengyelvasak viselői — ősapáink a távoli időben — ütöttek tábort e tájon. Megismerték és névvel illették a vizeket, tavakat, lápokat, hegyeket; a művelés alá fogott földterület szántóit, szőleit, rétjeit, legelőit, minden egyes darabját annak a kistájnak, amelyen szállást, majd falut alapítottak, s ahol születtek, éltek, haltak, sírtak, nevettek, dolgoztak, tették — változó parancsa szerint az időknek —, amit tenniük rendeltetett. Mesél róluk dűlőneveivel az a föld, melyet szülőföldemnek vallhatok, s amely halászásra csábító vizeivel, madarászásra hívó erdeivel, csavargásra csalogató zugaival ugyanúgy jelentette számomra a gyermekkori romantikát, mint később (s hazaruccanásaimkor még ma is) a munkát: kapahúzást kukoricában, répában, szőlőben; gyűjtést, gereblyehúzást áradó szénaszagban, nyáresti alkonyatban, az apám vágta rendek nyomán; lánccal mosott boroshordók mély duhogását, kalapácsütéses bongását a pincesoron, őszelőn, amikor már mustszaggal terhes a levegő... Hadd folytassam ember és táj egymásban létezésének, a „tereptárgyakéhoz kötődő érzelmi szálaknak bogozását egy olyan esettel, amely különösen mélyen érintett. E kézirat gépelésének idején éli végnapjait gyermekkorom kedvelt tanyázóhelye, a falum alatti Ipó. Medrébe hatalmas teherkocsik hordják, száz- és ezerszám, a földet. A főfolyástól elvágott meder maradék vizén egyre-másra ütnek ki a posványosodás hullafoltjai. Pedig hogy élt, évszakok szerint változó arcán micsoda kedvvel, még gyermekkoromban is e tenyérnyi táj! Libaés kacsaseregek paradicsoma volt; asszonyok öblítették benne — szoknyájuk alja korcba tűzve — a ruhát, sulykolták a háziszőttes, csíkos rongyszőnyegeket, mosták a mákot; férfiak pucolták benne fogas, recés vakaróval a jámbor tehenet, úsztatták a Varga-kert alatti homokos, mély vizű szakaszon a csillagos homlokú lovat... Vízparti kalandokról írtam, tízévesformán, első „novelláim" egyikét; egy szerencsés hajótöréssel végződő jégtutajozásról. „Művemet", miután édesanyám, íróságom első olvasója, fölfedezte volt, szemérmesen dobtam a tűzbe. Istennek hála. Találtam helyette oly remek19