Zalabai Zsigmond: Mindenekről számot adok, Hazahív a harangszó

Mindenekről számot adok - VI. Képek a "második jobbágyság" korából (1711-1800) - 2. A jobbágyvilág panaszai

„Mint akkoraigh nem tapasztaltattot, hogy az Urasagh dol­ga véget valamelyi szegény Ember csak Marhajaban is vala­mely fogyatkozást szenvedet volna, annál inkább hogy az Jobagyok munka miat pusztultak volna, amint is itt exponált Jobbágyok nem az Uraságh dolga véget Marhajokat atták el, hanem Némellyeké Intereses Marha lévén, tülek Visza Szet­ték, Némellyek pedig telyes adóságok viget, melly az Mar­haknak Vételére fel vettek, kintelenétettek ell adni, és ugy az adosságot ki fizetni." Figyelmes olvasó szemét aligha kerülhette el: tiszttartó uram mindenre talál kádenciát. Válaszlevele nem egy ponton demagóg, ködösítő, a lényeget hajlékonyan megkerülő. Ki­tetszik ez abból a válaszból is, melyet az ihatatlan sörrel kapcsolatban adott, ő ne tudta volna, hogy a pálinka- és sör­főzés, a pálinka- és sörkimérés joga teljes mértékben a földes­urat illeti meg? ö ne tudta volna, e jog a gyakorlatban úgy is érvényesül, hogy egy-egy falunak esztendőnként egyszerűen meg kell vásárolnia a földesúr meghatározott mennyiségű sör­italát, akkor is, ha az „gyarlósága miatt korcsmákon el nem kél"? Hasonlóképpen kerüli meg a panasz lényegét az ekés jobbágyok fogyatkozására adott válaszpontja. Az egyik rosz­szat (igásállataiktól való megválásukat) a másik rosszal (el­adósodásukkal) indokolja. A lényeg: a létért való küszködés azonban e „magyarázattól" még tény marad. A jobbágyvilág kemény, érdes világa ettől még tény marad. Törvényeinek vaspántjait az úrbéresek ösztönös lázadozása, vonakodása a terhek mérhetetlen viselésétől (amelyre levelünkben külö­nösen az ölfa vágása körüli bonyodalmak szolgáltatnak pél­dát) nem feszíthette még szét. A „második jobbágyság" ko­rában Rákóczi talpasai, szegénylegényei messze voltak már; Kossuthék jobbágyigát lerázó szándéka pedig meg sem fogant méhében a történelemnek. Maradt hát falum előtt a sorsukért tenni már s még nem tudók útja: az örökös reménykedés: „Azért is ezen szánakodásra méltó Punctumok iránt Nagy alázatossággal reménkedünk, hogy méltóztassik Tekintettes Director Urunk kegyeimessen jobb rendben vennj bennün­kett, melyre hacsak jó reménsiggel kegyes választyát nem tapasztalhattyuk, kintelenittetünk Kegyelmes Herceghsigett 127

Next

/
Thumbnails
Contents