Dénes György: Hajnaltól alkonyig – válogatott és új versek 1952-1981

Gyalogút

KIMONDHATATLAN A szó lassan belénk kövül, mondataink jégbe fagynak, már nem értjük futását a kék habos pataknak, az erdők zúgását sem értjük, a lombok szárnyas kedvét, a párzó szarvasok örömét, a sárga frakkos lepkét. Idegen már az éj, a bolyhos csend. A nappalt legyűrő árnyék többé nem marasztal s nem csábít, hogy remegve rátaláljunk más-valónkra — széthullott ifjúságunk. Anyánk arca, a föld, melyet ujjongva láttunk, mikor a fényre nyílt első pillantásunk, nem mosolyog ránk többé. Iszonyú magányban vergődünk, s új álmokért könyörgünk mindahányan. Jaj, korán mentettük át az életünket a zárt falak közé. Szomjúság tikkasztja szánkat. S mert megtagadtuk szülőanyánkat, ő most már kemény szerelemmel büntet. Gépek, motorok, faragott kövek, segítsetek! Emeljetek a fényre, ti új, okos Istenek! Mondassátok el velünk, ami kimondhatatlan, szegődjetek körénk hittel és vigasszal! 1965 28