Dénes György: Hajnaltól alkonyig – válogatott és új versek 1952-1981

Életünk íve

NEM ÉNMIATTAM Hát így vagyok. Megint letörve s lesújtva. De föl kell emelkednem, hiába, újra meg újra, mert nógat a bennem szorult hang, amit meg kell szülnöm: lelkemnek szobrait. Nem énmiattam már, nem is tiértetek (bennetek már a hangom elsötétedett), de érettük, kik fölcseperedve lassan, megindulnak és jönnek szakadatlan. Értük, kik most tanulják egyenként összerakni széthullt eszméink, s újra befogadni, ami jó volt, ami hitükkel gazdagodva tovább él, mert melegét megosztja. Bennem még semmi el nem végeztetett, csak rajtam kívül (de ez kegyetlenebb), mégsem a harag szisszenti rátok nyelvét, csak a tapasztalat, a higgadt jelenlét. 1977 151.