A felvidéki magyarság húsz éve 1918-1938 (Budapest. Királyi Magyar Egyetemi Nyomda, 1938)

A népi állomány elleni támadások és a magyarság jövedelme

131 mint ahány magyart a legutóbbi népszámlálás kimutatott. Kitűnt abból is, hogy a közkönyvtárakban jóval több magyar könyvet olvastak és kölcsönöztek ki, mint amennyi a magyarság a csehszlovák népszámlálásoktól kimutatott százalékarányának megfelelt. De kitűnt ez 1938 novemberének mámoros napjaiban is, amikor a csehszlovák népszámlálások által „csehszlovák" nemzetiségű helységek gyanánt kimutatott felszabadult városok szinte egyik óráról a másikra levetették magukról a „csehszlovák" mázt és ismét a magyar nyelvtől visszhangzottak az utcák. örömmel kell megállapítanunk, hogy a magyarság legnagyobb része a szenvedés és üldözés dacára is bátran és gerincesen magyarnak vallotta magát és semmiféle csábításnak nem engedve, semmiféle előny kedvéért nem tágított attól sem, hogy gyermekei magyar elemi és középiskolát látogathassanak. E derék magyarok körében nagy számmal voltak olyan eredetileg nem-magyar származású, vagy nevű egyének is, akik a hatalom minden terrorja, szláv rokonságuk ellenére sem engedték magukat elszakítani a magyarságtól, hanem vállalták a magyar sors minden következményét. Az asszimilációs és reasszimilációs küzdelmek próbatüze volt e húsz év és azok, akik megállották ezt a küzdelmet, végleg eljegyezték magukat a magyarsággal. Minden bizonnyal számolnunk kell azzal, hogy a környezet és iskola sokszor ellentétes hatásai alatt sokan nőttek már fel, akikben az éles körvonalú, határozott nemzeti öntudat nem tudott kifejlődni, az anyanyelv is elmosódott, a magyarságról és különösen annak földrajzáról, történelméről, irodalmáról való mélyebb ismereteik túlságosan hézagosak, vagy egyoldalúak. E téren az iskolánkívüli népművelésnek, intézményesen megszervezett csereakcióknak, rendszeres idegenforgalomnak