A felvidéki magyarság húsz éve 1918-1938 (Budapest. Királyi Magyar Egyetemi Nyomda, 1938)

A népi állomány elleni támadások és a magyarság jövedelme

120 összehasonlítás kedvéért kiegészítve az 1910. évi magyar népszámlálás adataival — a mellékelt táblázatban foglaljuk össze. E táblázatból kitűnik, hogy az 1921. és 1930. évi csehszlovák népszámlálások nemcsak az 1910. évi magyar népszámlálásnál, hanem az 1919. évi szlovákiai összeírásnál is jóval kevesebb magyart mutatnak ki. Ha pedig az 1921. és 1930. évi csehszlovák népszámlálást hasonlítjuk ösze, úgy azt látjuk, hogy az 1930. évi megint csak jóval kevesebb magyart mutat ki, mint az 192

1, évi. Mintha a magyar anyák ebben az évtizedben nem is szültek volna gyermekeket! Ezeket az adatokat hivatalos csehszlovák adatokkal is meg lehet cáfolni. A csehszlovák állami statisztikai hivatalnak a magyarság tényleges szaporodására és kivándorlására vonatkozólag közzétett jelentéseiből ugyanis kitűnik, hogy ebben az évtizedben a felvidéki magyarok természetes szaporodása 93.445, a kivándorlás 16.778, azaz a tényleges szaporodás 76.667 volt. Ennyivel emelkedett a felvidéki magyarság száma, míg a csehszlovák statisztika 57.0 57 főnyi csökkenésről számol be. Ebből világosan kitűnik a csehszlovák népszámlálás nemzetiségi eredményeinek teljes tarthatatlansága. Megbízhatatlanságát egyébként nemcsak magyar és német tudósok, hanem ,

Kampf zwischen Tschechen und Deutschen" és „Národnost či jazyk" című művében Rádi Emanuel, a prágai cseh Károly-egyetem tudós tanára is kimutatta. A cseh népszámlálásnak már elméleti megalapozása is azt a célt szolgálja, hogy az egyes nemzetiségek, elsősorban a magyarok számát mentől kisebbnek tüntesse fel. Az 1930. évi 86. számú kormányrendelet értelmében a nemzetiséget általában az anyanyelv alapján kellett megállapítani, az izraeliták azonban a zsidó nemzetiség tagjainak vallhatták magukat. A nemzetiséget tehát általában az anyanyelv tárgyi ismérve alapján álla-