A felvidéki magyarság húsz éve 1918-1938 (Budapest. Királyi Magyar Egyetemi Nyomda, 1938)

Szociális viszonyok

107 Hogy az ilyen beállítás mennyire hamis és ferde, sőt rosszindulatú volt, annak bizonyítására tekintsük át a csehszlovákiai szociálpolitika leglényegesebb mozzanatait. A fordulat után a türelmetlen új rendszer mindenekelőtt a magyar középosztály állományát törekedett megcsappantam. Meg is indultak a magyar tisztviselők, de általában az értelmiségiek, hogy elhagyják szülőföldjüket és működésük területét. 1925-ig 106.000 egyén menekült el a Felvidékről. Részben kiutasították őket, részben pedig tűrhetetlenné válván helyzetük, ki kellett vándorolniok. A magyar paraszti tömegeknek így még jobban megnövekedett túlsúlya nagyjában már eleve eldöntötte a társadalmi utánpótlásnak, fejlődésnek, politikának, társadalmi és kulturális szervezésnek népi irányát és természetét, amelyet a felvidéki magyarságnak követnie kellett. A Felvidék magyar lakosságának mintegy 64%-a földmíves, a magyar népesség 83*5 %-a falun él. Ezeknek több, mint egyharmada teljesen vagyontalan agrárproletár, a további kétharmad (mintegy 260.000 lélek) az önálló gazdák rétege. A nagybirtokok felosztása során munkanélkülivé vált gazdasági cselédek nagymértékben felduzzasztottak az agrárnincstelenek tömegét és a városoktól remélvén munkaalkalmat, Komárom, Pozsony, Beregszász nyomorszállásain vertek tanyát, ahol hiszékeny áldozataivá váltak a szélsőséges marxista propagandának. A komáromvidékiek igen jól ismerik a Fecskefészkek, Verkek, Bene és Partos nyomortanyáit, a pozsonyiak Zabost, Főrévet, Aulieslt, a bodrogköziek pedig a Királyhelmec határában elszaporodott, földbeásott falnélküli házakat, a putrikat. Az elégedetlen agrártömegekre, munkanélkülivé vált zsellérekre támaszkodva tudta elérni például Komárom szociáldemokrata vezetősége, hogy egészen az 1938-as községi választásig fenntartsa benne uralmát. Nem meglepő tehát, ha azt találjuk, hogy az 1929. és az 1935. évi parlamenti válasz-