Felvidéki mártírok és hősök aranykönyve. Felvidéki irodalmi emlékkönyv (Budapest, MEFHOSZ, [1940])

Rády Elemér: A felvidéki magyar politika húsz éve

RÁDY ELEMÉR millió németet, 2 millió szlovákot, 1 millió magyart, háromnegyed millió rutént és 200.000 lengyelt s a nemzeti önrendelkezési jog alapjaira olyan «nemzeti» államot építettek fel, amelyben az államalkotó nemzet a lakosságr nak mindössze 49 százaléka. A cseh nemzet felszabadítását hirdetve a szu­déta-németséget geopolitikai és stratégiai szempontokra való hivatkozással kebelezték be, arcpirulás nélkül törtek be a lengyelség életterébe és már nem is kendőzték el azt a szándékukat, hogy erre a területre a szénbányák miatt van szükségük. A cseh nemzet, valahányszor hosszú, másodrendű szerepéből eljut az államalkotásig, mindig túlzásokba esik és idegen népek, nemzetek életterébe kalandozik el. így kalandozott el most is a Kárpátok medencéjébe, ahol előbb a szláv testvériségre hivatkozva, a szentistváni birodalom szlávok által lakott területeit követelte, hogy azután szemrebbenés nélkül mondja azt, hogy színmagyar területekre pusztán stratégiai és gazdasági szempont­ból van szüksége. Már az új ország neve is fikció, ha nem hamisítás volt. Először Cseh­szlovák Szövetségi Állam megalapításának jelszavával házaltak, ezt az elvet ígérték keresztülvinni akkor, amikor a pittsburgi szerződésben az amerikai szlovákoknak teljes nemzeti függetlenséget helyeztek kilátásba egy szövet­ségi állam keretén belül, s amikor a szlovákság egy töredékének a koncen­zusát már bírták, kijelentették, hogy a cseh és szlovák nemzet egy és ugyanaz, nincs szükség szövetségi államra, mert hiszen teljesen felesleges, hogy egy nyelvjárásnak ilyen széleskörű függetlenséget biztosítsanak. Meg­alkották a csehszlovák nemzet fikcióját és a húsz esztendős cseh politika minden törekvése az volt, hogy a szlovákságot lassan és fokozatosan, ügyes taktikával beolvassza a cseh nemzeti kollektívumba. így akarták a nemzeti önrendelkezés elve alapján létrehozott államtákolmányban úgy, ahogy biz­tosítani a cseh, vagy amint mondották, a csehszlovák elem mennyiségi szup­remáciáját is. Az új csehszlovák államnak hiányzott az erkölcsi alapja és ezért össze kellett omolnia. De senki sem hitte, hogy ez az összeomlás ilyen hamar következik be s hogy Csehszlovákia felszámolása néhány hétig tartó ideg­izgalmon kívül semmi megrázkódtatást nem okoz Európában. Az össze­omlás árnyékát vetette előre az is, hogy Csehszlovákia vezetői olyan missziót szántak az új államnak, amely ellentétben állott a történelmi fejlődéssel. Csehország mindig a német élettér szerves része volt és az évszázadok folya­mán a cseh nemzet ebben a német élettérben mindig másodrendű szerepel töltött be. A teljes cseh függetlenség fénye csak akkor csillant fel, amikor a németség csillaga lehanyatlóban volt. De ez a csillogás mindig csak rövid ideig tartott. Ha most a csehek arra vállalkoztak, hogy Európának ezen a részén a német élettérből egy németellenes szektort hasítanak ki, megfeled­keztek arról, hogy a történelmi fejlődést nem lehet mesterségesen megváltoz­90

Next

/
Thumbnails
Contents