Felvidéki mártírok és hősök aranykönyve. Felvidéki irodalmi emlékkönyv (Budapest, MEFHOSZ, [1940])

Simándy Pál: A felvidéki szellem

SIMÁNDY PÁL De a sorsfordulók mindig megpróbálják a hiteket és eszményeket s nyilvánvalóan megmutatják, hogy tömegvonatkozásban a cselekvés döntő tényezői sohasem az általános emberi eszmék, hanem a vélt egyéni, társadalmi és gazdasági érdekek s hogy az eszméhez való hűség csak a szellem embereit kötelezi. Éppen azért nincs is miért eszményt és szellemet reklamálni százezres tömegeken. Különösen, ha egyszer letépték már láncaikat, kidöntötték közös börtönük falait. Ha megnyíltak előttük az egyéni, társadalmi és gazdasági érvényesülés lehetőségei. . . Ám hol a felvidéki szellem, mint a tömegmozgalmak ébresztő és ihlető tényezője? Hol a kiválasztott kevesek egykori fáklyahordozása, eszméhez való hűsége? Korunk kétségtelenül megpróbálta a kevesek hitét is. Hol ma egyáltalán a szellem a világban? Oly korba sodródtunk bele — a Felvidék visszatérése óta csak még erőteljesebb lendülettel, — amely semmiképpen sem kedvez a szellem igényeinek és érdekeinek. Az emberiség közös sorsa lett a szenvedés és reménytelenség. De még e szomorú világban is a szellem helyzete látszik pillanatnyilag a legreménytelenebbnek. Csak nemrégiben is még a szellem emberei szinte egységesen álltak ott az elnyomott tömegek igazai mellett. A maguk viszonylagos szabadságával és szociális emelkedettségével hirdették, hogy a tömegek felszabadítása elkerülhetetlen és sürgős feladat. S nincs is ma már értelmes és jóhiszemű ember, aki ennek szükségességét be ne látná s legfeljebb a megoldás módja állít egymással szembe bennünket. Ám ki tud arról és a szellem emberein kívül kinek fáj az, hogy a szellem szintén fokonkint esett az elnyomás áldozatául? És ki hiszi el, hogy, ha a szellem elsorvad. az emberiség is elsorvad vele? A szellem emberei odaálltak a tömegek mellé, hogy részt kérjenek fájdalmaikból és szabadságharcukból. De ki áll ugyanígy oda most a szellem emberei mellé? Legkevésbé éppen azok a tömegek, amelyekért üldöztetést vállaltak. Ortega y Gasset mutatott rá «a tömegek lázadására.» Korunk ama jellegzetességére: hogy a tömeg ma azokat a jogokat vindikálja magának, amelyeket azelőtt a szellemi kiválóság, a kisebbség gyakorolt. Pontosabban nem is az embertömeg, hanem a tömegember lázadásáról kell beszélnünk. Az történt, hogy a tömegember ragadta magához a vezetést és irányítást az embertömeg fölött s a szellem emberét félreállította. Azt a mozgást végzi, azt a feladatot vállalja, amely egykor a szellem kiváltságát képezte. S ezzel azt a látszatot kelti, hogy a szellem jelen van a világban, hivatásköre be van töltve, hiányérzetre tehát nincs semmi ok és alap. A díszcsizmás «vezérek», «avantgárdisták» és «apostolok» kora ez. Azoké a «prófétáké», akik «havi fix» ellenében kifogástalan lelkesedéssel látják el bármelyik ideológia szolgálatát. S hogy ezt egyúttal megfelelő szak76