Felvidéki mártírok és hősök aranykönyve. Felvidéki irodalmi emlékkönyv (Budapest, MEFHOSZ, [1940])

Kemény Gábor: Északi magyar szellem

ÉSZAKI MAGYAR SZELLEM A visszatért magyarok és a ,,felvidéki szellem" Húsz kisebbségi év után a felszabadított magyarság akkor tért vissza az anyaországba, amikor Közép-Keleteurópát a népi-nemzeti eszme forrongása hatja át. Két világszemlélet határán éri a népcsoportot a történelmi változás, melynek új lehetőségei között, már a visszatérés első heteiben leszámolt azzal a demokratikusnak nevezett életformával, mely számára eddig csak elnyomatást és szellemi kizsákmányolást jelentett. Akik figyelemmel kísérték a felvidéki magyar politika harcait, bizonyára nem fogadják meglepődéssel a megállapítást, hogy a cseh áldemokrácia húszéves imperiálbürokratizmusa kisebbségi részről a republikánus eszmevilág ideáljainak megtagadását, a rétegdemokráciák álláspontjának feladását eredményezte. Amennyire megsemmisült tehát önmagában a cseh uralmi demokrácia, épp úgy hitelét vesztette a meghamisított szemlélet azok előtt, akik a maguk erejéből épített kényszerű új világnak közös eredményeiből sohasem részesültek. Nem állítjuk azonban az ideológiai csalódásból folyó egyenes következményt sem, a visszatért magyarok szellemi bekapcsolódása korántsem volt zavartalan, illetőleg még mindig nem történt meg. A nyugati demokráciák síkjáról letérő nemzetrész a magyar szellemi élet válságának óráján lépi át a trianoni határt. A kisebbségi reálizmus fürkésző tekintete előtt az első hetek tapasztalatai nyomán megvilágosodott az anyaországi magyar élet körképe és ebben az első helyzetképben a viszszatért magyarok felismerték az anyaország mindmáig rendezetlen sorskérdéseit. Remények és kétségek között annak a felismerésnek tudatára ébred ez a corpus separatumként kezelt felvidéki tömb, hogy a megnagyobbodott magyar életben az elmúltnál lényegesen súlyosabb küldetést kell vállalnia. Részt kell vennie a magyar megújhodás belső harcaiban, minden erejével elő kell segítenie a magyar történelmi szellem és a sürgető szociális szükségletek kiegyeztetését, hirdetnie kell a népi politika megvalósításának követelését, az újjáértékelt magyar humánizmust, az igazi reformkorszak elindítását. Tehát állandó harcot kell folytatnia az összmagyarságért és ebben a harcban nem vitás, hogy saját táji egyénisége idővel el fog homályosodni. Tévedés volna azonban azt hinnünk, hogy a «felvidéki szellem»-nek nevezett eszmei magatartás lényegében szakított volna az európai gondolattal, életmóddal és értelmi színvonallal. Szvatkó Pál az első történelmi beszámolóban [A visszatért magyarok, Budapest, 1938.], így ír a kérdésről: «Az európai szellem és az európai életmód az elmúlt húsz év alatt feltűnően a Felvidék közelébe ért. Az északi magyarság, különösen a nyugatabbra élő, 401