Felvidéki mártírok és hősök aranykönyve. Felvidéki irodalmi emlékkönyv (Budapest, MEFHOSZ, [1940])

Kemény Gábor: Északi magyar szellem

ÉSZAKI MAGYAR SZELLEM lom vagy érzésforma, az élők egyedüli helyes magatartása ez, mely magyaraztot ad kezdetre, létezésre és elmúlásra (Genézis). Ebből a piétista fogalmazásból ered a Költő tökéletes eszmei függetlensége. Mécs ellenkezően mindazokkal, akik az idők folyamán a legkülönbözőbb szellemi és formai hatások kimutatásával igyekeztek megindokolni tömegsikerét, szenvedélyes kutatója a szokatlannak, mindennapitól eltérőnek. Agárdy László 1925-ben a Hajdúföldben helyesen állapítja meg: «csaknem szokatlan az a merészség, a megszokottnak mellőzése tárgyban, hangban és előadásban, ami nála jelentkezik». Embernek lenni az emberekkel — ez a legszentebb öncél és legigazabb hivatás szemében (Ember leszek az emberekkel). Sikerül-e, vagy nem, nem az ő dolga, sorsáért Isten felelős (Siratnak engem a fák). Az élet rohanó kocsiján szemébe vigyorog a halál (Rohanás a tavaszba), de ő már látja a célt, mert meglátta a Férfit, aki vérét adta mindenkiért: nézése száz tavaszt igért, markába népek sorsa fért, folyton szivébe nyúlt s a vért, a vért lendítve szórta széjel (Megláttam a Férfit). A mélységes emberi szeretet a Rabszolgák énekelnek verseiben szociális tudattá mélyül. A költő 1926-ban nyilatkozik az Élet hasábjain lírája szociális emberségéről és felejthetetlen szavakkal áldoz környezetének, hivatásának, a dolgozóknak: «1920-ban nagykaposi plébános lettem. Innen kezdődik költészetem igazi nagy kiteljesedése és a való élettel való állandó kapcsolata, élménygazdagsága. Érintkezésbe jutottam a paraszttal, a szegényekkel. Eljártam lakodalmaikra, keresztelőikre. Beteget látogattam, temettem, egyszóval megismertem az élet ezernyi gondját, mikor a rendi élet elefántcsonttornyából kiállítottak a dús eseményű világba». Ez a Rabszolgák énekelnek költőjének gyökeret eresztett hivatásérzéke, egyszerű szava életről és önmagáról. A szociális ember és a szeretet-költő tanúságtétele. Szociális humánuma átmeneti jellegű. Híd a világkereszténység megvallása felé. Mielőtt még az egyetemes katolikum elnyomná forrongó szociális tudatát, kettősség ébred benne, a kollektív és egyéni ember küzdelme. Ezt a küzdelmet a lényét átfogó mélységes vallásosság motiválja meg. «Evangéliumhirdető, de vallomása nemcsak katolikusoknak szól.» Harmadik verskötete, a Vigasztaló (Berlin 1927) a szívember szerepében mutatja be Mécset, aki a mindenütt szenvedő Ember vigasztalására határozza magát. Amilyen tiszta és egyszerű a küldetés, ép oly egyszerű eszközökkel vallja: 363