Felvidéki mártírok és hősök aranykönyve. Felvidéki irodalmi emlékkönyv (Budapest, MEFHOSZ, [1940])

Kemény Gábor: Északi magyar szellem

KEMÉNY GÁBO H iödés harmadik változatában átment a politikai, helyesebben a világnézeti forrongás tüzén. Nem hallgattuk el belső hibáit, formai és bírálati ingadozásait, de ugyanekkor megállapíthattuk azt is, hogy az északi magyar műveltség vizsgálódásaiban lehiggadt, ítéleteiben megállapodott, eredményeivel megvetette egy békésebb fejlődés alapjait. Szakadatlan nemzetmentő munka, kemény küzdéssel kimunkált eredmény a kritikai évekkel záruló másfél évtized, melynek irodalmát, csak laikus felelőtlenséggel lehet a «dilettáns kísérlet», «híg must», «üres hangoskodás» könnyű fajsúlyú szólamaival elintézni. Amit Illés Endre tesz a kritikai korszak végén megjelenő Nyugatkritikában (Szlovenszkói magyar könyvek Nyugat I. 1933, 431—33 1.), nemcsak fiatalos szertelenségnek tudható be, hanem egy idejétmúlt, vitatható felsőbbrendűség-érzetnek alkonyát is jelenti, amellyel a fővárosban élő szellemi emberek szemlélték hosszú időn át a kisebbségi irodalmak alakulását. Illés nemcsak három felvidéki könyvet bírál agyon, hanem néhány fölényes, rideg megjegyzéssel fűszerezve, elhangzik ajkáról a kisebbségi irodalom halálos ítélete: «Erdély megemberesedett irodalma mellett, Szlovenszkón nem tünt fel egy név, nem lobbant fel egy mü, mely legalább kristályosodó pontja lehetne a holnapnak. Vers, novella, regény, el-elakadó évfolyamú folyóiratok, színdarabok, tudományos mü: mind egymásra hulló könyv és füzet, egészében holt tömeg ...» Ha ez a kíméletlen támadás, mely politikai elnyomottsága mélypontján érte a külön életre ítélt magyarságot, irodalomtörténeti érvényét is beigazolta volna, szélmalomharcnak kellene minősítenünk az északi magyar szellem történelmi erőfeszítéseit, melyekkel a magyar szó és írás életét nemcsak biztosítani, de eredményesen tovább építeni is tudta. Ez a szemlélet, ez a felülről lefelé szóló álfölény nem állja meg helyét semmilyen nézőpontról. És ilyen szellemű magánvélemények csupán arra voltak alkalmasak, hogy elmélyítsék a szellemi különállás ezidőtájt már erőteljesen jelentkező folyamatát. A kisebbségi író visszautasította az elefántcsonttoronyból irt kritikát és az egyéni kísérletek korának sajtópolémiája kimutatta annak tudományos alapozatlanságát is. A kritikai évek végén a kisebbségi irodalmat az összmagyar irodalom területéről nem lehet többé kirekeszteni. Benne él és helyet követel az egységessé alakuló középeurópai magyar szellem világában. 322