Felvidéki mártírok és hősök aranykönyve. Felvidéki irodalmi emlékkönyv (Budapest, MEFHOSZ, [1940])

Kemény Gábor: Északi magyar szellem

ÉSZAKI MAGYAR SZELLEM és tömegekre ható, öntudatosító munka, a kisebbségi élet első etikai korszaka. Évtizedes távlatból ezt a kort a lázadó és megtartó ifjú magyarság idejének tartjuk. Az ifjú kisebbségi magyarság lázadása messiánizmus volt. Vágy és felelőtlen rajongás, a magyar élet minden korszakában megérzett, felsőbbrendű magyarság felé. Nem véletlen, hogy kisebbségi területen jelentkezett ez a sajátos életszemlélet, mert kialakulásában sorsdöntő fontosságú a kisebbségi tudat, a kétszeresen liitt és kettőzötten vállalt magyar élet hite. Az általános lelkesedés megszállotta a kisebbségi lelkiséget és az eddig lefojtott erők a népcsoport érdekeit féltő, merész tenniakarásban fognak össze. A fiatalság rajongásán túl látja megrekedtséget is. Győry Dezső, az «újarcúság» költője mondja: «Bezárták előtte az élet aranykapuit s itt rekedtek Nincsen se jobbra, se balra. Nincsen se előre, se hátra, Ácsorognak az uccasarkokon». (Királyfiak az uccasarkokon) Azok, akik Győry Dezső későbbi pálfordulása miatt megtagadták az «újarcú magyarság» szimbóluma mögé állított kisebbségi szellemarcot, tartalomnélküli keretnek mondják a kisebbség fiataljainak első regényes szellemi korszakát. Nem számolnak azzal a kohéziós erővel, amit az ifjúság lendülete jelentett a tárasadalmi és gazdasági kasztokra szakadt kisebbségi rétegek között. Napjainkban, másfél évtizedes távlatból, nem tagadható meg többé a mozgalom szellemi jelentősége, mely összébb szólította, a kisebbségi sors tudatára döbbentette a felvidéki magyarságot. Az agrártömbökre kíván támaszkodni az új magyar szemlélet, amely politikai vonalon tisztázza a kisebbségi jogi vonatkozásokat, kultúrpolitikában egységes egyesületi életet és intenzív falumunkál sürget, irodalmi téren pedig a lírában vívja meg az öntudatosodás és faji tudat harcát. 1924-ben Győry még Pompéjihez hasonlítja a kisebbségi sorsot, melyet a közöny épp oly végzetesen elborít, mint a latin várost a láva. Három év múlva már programot ad a költő, amit mindenki egyformán átérez, mert egyformán magyar, kisebbségi és igaz: «Minden reményünk a f (du és a parasztnak keresztelt Különös emberek: a gazdák, házanépük s a földtúró munkások . . . napfogta arcuk jelenti az erőt sápadt szíveinkben és szűzi lelkük nedv úrisága annyit tesz: Nemzeti lélek». (A magyar falu) 307