Felvidéki mártírok és hősök aranykönyve. Felvidéki irodalmi emlékkönyv (Budapest, MEFHOSZ, [1940])

Kemény Gábor: Északi magyar szellem

ÉSZAKI MAGYAR SZELLEM dalomban, amikor a nemzeti alapon álló műkedvelő irodalom és a Budapestről emigrált, neves írókkal rendelkező gárda megütközik. Mindkét csopoii irodalmi kezdeményezések köré tömörül. Az emigránsok hadállásai a Gomory Jenőék által szervezett Tűz, Bécsi Magyar Újság, Jövő, (Lovászi—Garami csoport) és a Kassai Napló körül szerveződnek. A műkedvelő irodalom számos apró folyóiratban éli ki gyermekcipős aktivitását. Ilyenek a Vagyunk (Komárom), Mátyusföldi Lapok (Galánta), Turul (diáklap, Pozsony), Jövőnk (Ker. szoc. szemle, Kassa), Tavasz (szépirodalmi folyóirat, Pozsony). Kivételt képez közöttük a Sziklay Ferenc szerkesztésében megjelenő Esti Újság (Kassa), a kisebbségi magyarság első színvonalas napilapja. Két csendben megszervezett jelentős orgánum végül is a műkedvelők javára billenti a már-már elvesztett harc mérlegét. Ekkor veti fel ugyanis a Magyar Ifjak Pozsonyi Szövetsége (Mipsz), hogy Kisfaludy Aurórájának mintájára évenkénti irodalmi almanachot alapítsanak. A tervezések eredménye: 1922 tavaszán Dobay János szerkesztésében megjelenik az U j Auróra első száma, mely a felejthetetlen Petrogalli Oszkár által ugyanaz év júniusában indított Prágai Magyar Iiirlappa\ eldönti nemcsak az emigráns irodalom sorsát, hanem megjelöli a nemzeti alapon álló kisebbségi életideál alapvonásait is. Az emigráns irodalom «betörése» 1920 tavaszán zajlott le. Innen 1924 végéig egyre gyengülő irányzattal érezteti hatását. 1924 után teljesen elenyészik. Az emigráns sajtó a műkedvelő irodalommal folytatott küzdelem kezdetén határozott előnyben és szellemi fölényben volt. Az emigránsok irányított sajtó- és szervezőpropagandája több helyről kapott «hivatalos» támogatást, melyből bőven tellett röplapok, kisebb-nagyobb terjedelmű propagandakiadványok, időszaki sajtó, könyvek, napilapok és folyóiratok kiadására. A Bécsi Magyar Újság, Tűz, Jövő, Kassai Napló egy célt szolgálnak: a kisebbségi tömb tervszerű szétforgácsolásának előharcát, amely bizonyára sikerült is volna a háttérben álló érdekeltségeknek, ha nem áll útjukba az öntudatra ébredő kisebbségi élet és nem kompromittálja kísérletüket a felelőtlenül uszító hangú sajtópropaganda és az emigráns mozgalmak vezetőinek sok kétes személyi cselekedete. Olyan jelentőséget semmiesetre sem tulajdoníthatunk az emigráns íróknak, amilyennek Vozári Dezső szeretné beállítani az emigráns sajtó szerepét. «A felvidéki magyar irodalom — írja 1934-ben a Magyar Figyelőben — az első frissítő zuhanyt a magyar kommün bukása után Bécsben letelepült emigrációtól kapta.» Az emigránsok által szerkesztett folyóiratok Vozári szerint «Európát» jelentették a felvidéki magyar irodalom számára, «felrázták tespedéséből az itteni magyar kultúrát, szempontokat hoztak és vélemény-nyilvánítást provokáltak ki a szlovenszkói magyar kultúra szellemi munkásaiból». Vozári megállapítása elfogadhatatlan kor297