Felvidéki mártírok és hősök aranykönyve. Felvidéki irodalmi emlékkönyv (Budapest, MEFHOSZ, [1940])

Kemény Gábor: Északi magyar szellem

ÉSZAKI MAGYAR SZELLEM jelenségek a monarchikus Magyarország minden részére jellemzők, de talán sehol sem okoznak olyan belső szellemi visszahatást, mint a Felvidéken. A társadalmi fejlődésnek ez az új iránya meghatározza az egyes társadalmi osztályok életformáját és ezekből a káderekből semmivel sem könnyebb kilépni, mint a keleti társadalmak kasztjaiból. A nép, a kispolgárság, a nagypolgárság és a történelmi osztályok válfajai külömböző érdekek, legtöbbször ellentétes célok zászlóvivői lesznek, az egyetemes nemzeti problémák osztályönzésen sikkadnak el és az általános jólét felszíne alatt szakadékok tárulnak, ahová a nemzetiségi propaganda elhelyezi bomlasztó sejtjeit. A Felvidéken foglalkozásból élő hivatalnokosztály, az egészségtelenül központosított fővárosi szemlélet mindezt nem veszi észre A főcél a szellemi erőkkel túlzsúfolt Budapest további duzzasztása. Minden út ide vezet és minden valamirevaló tehetség ide törekszik a vezetők nélkül hagyott végvárak felől. Tervszerűen előkészített szellemi decentralizációval, a nemzetiségi kérdés erőrelátóbb vizsgálatával és a felvidéki paraszti tömegek anyagi és szellemi megerősítésével sok mindent el lehetett volna kerülni, de ezek a munkaterületek parlagon maradtak. Ilyen társadalmi körülmények között nem fejlődhetett ki rendszeres kultúrélet a háborúelőtti Felvidéken. Az elszármazott «elsőosztályú» írók örökébe lépő második írói rend nem mutatkozott eléggé állóképesnek a kétirányból érkező pánszlávizmus és a terület helytelenül leépített szellemi helyzete elleni küzdelemben. Ezek a félszeg, vasárnapias hangulatú írójelöltek nem is tudták felfogni azt a rendkívüli és nagyszabású szerepet, amit a történelem számukra kijelölt. Sziklay Ferenc, a felvidéki kérdés kiváló ismerője emberöltő múltán egyik társadalmi életképében beszámol a békeidők Felvidékének szellemi helyzetéről. Rámutat az önképzőköri kísérletek útját taposó olvasókörök, szociális egyesületek és egyéb társadalmi alakulatok zsoviális semmittevésére, a felvidéki kisváros belső hatalmi versengésére, az elfelejtett népi rétegek szomorú sorsára és a huszadik század küszöbén már nem is palástolt szlovák irredentára, amely Hlinka és Rázus elveit hirdetve, nyiltan kacérkodik a Kárpátokon túli pánszláv politikával. Minden részletében megrázó ez a tárasadalmi torzó, amit az új uralom tizenötödik évében állít a magyarság elé a kisebbségi író óvintésül, nehogy a kisebbségi társadalmat is olyan belső egyenetlenségek rázzák meg egyszer, mint a Trianon előtti magyar Felvidéket. Az írók megfeledkeztek róluk, a kultúrtörténet feljegyezte a szórványos kísérleteket, amelyek már a háború előtt a szellemi egység, az irodalmi talajtörés útjára kívánták vezetni a felvidéki magyarságot. Közvetlenül a kiegyezés után Pozsonyban megalakult Toldy Ferenc szellemében a pozsonyi Toldy Kör, majd ezzel karöltve a régi pozsonyi Képzőművészeli Társulat is munkába kezd, sőt évenkénti vernisszázsai annyira közkedveltek, hogy 289