Felvidéki mártírok és hősök aranykönyve. Felvidéki irodalmi emlékkönyv (Budapest, MEFHOSZ, [1940])

Szombathy Viktor: Keszeg András egyedül maradt

SZOMBATHY VIKTOR Ilon lehajtotta a fejét s szeméből újabb csöpp csordult ki. Aztán csak ránézett Keszeg Andrásra és rajtafelejtette a szemét a sápadt arcon. Keszeg András is nyögve a lány felé fordult. Hangtalanul nézték egymást. Knyizsák részvéttel teljesen az ágy végéhez dőlt és kíváncsian, kerekre nyitott szemmel nézte a család találkozását. Szinte odabujt ő is a család közé és hallgatta a beszélgetésüket az egyszerű értelmű ember közvetlenségével, a beszélgetést, amiből úgysem értett egy szót sem. Nagyon szomorú lett az egész terem. A halál szele fújt. Keszeg András sokáig ott ült a lánnyal. Ebédidő táján az őrnagy bejött s tolmácsot kért. Megmondatta Keszeg Andrásnak, hogy ma éjjel dől el a fia sorsa. De jobb, hogy eljött. Ki tudja, mi következik. Öreg Keszeg sóhajtott. Csendesen tűrte a rossz hírt. Lassú mozdulatokkal vette a holmiját s kézenfogva vitte ki Ilont. Hogy merre jártak, hol sétáltak ebédidő alatt, orvosi vizit idejében, nem derült ki sosem. Idegen, nagy város, bandukolt benne Keszeg András apja és Ilon. Addig bandukoltak, míg délután ismét csak a spitál kapujához nem érkeztek s onnan már tudták a járást. Benyitottak a szobába s szó nélkül telepedtek a fiú mellé. Keszeg András nagy lázzal küzdött. Keveset beszélt és sokat sóhajtozott, öreg Keszeg meg csak nézte. Ilon egész délután egy szót sem szólt, pedig Balog csetár, a szoknyavadász háromszor is megkörnyékezte Ilont, hol puha párnát tett alája, hol naranccsal kínálta, amit félretett neki az ebédről. Ilon csak a fejét ingatta s néha megfogta Andris kezét. Nem tudta azonban Andris viszonozni a szorítást. — Fiam, fiam! — sóhajtotta öreg Keszeg. Alkonyodott. Az ápolónő csendesen karonfogta az öreg Keszeget. Ki kellett menniök, szabály, szabály. Az őrnagy jóságából a melletti kis teremben vetnek ágyat Ilonnak, meg az öreg Keszegnek s ha baj lesz, majd hívják az öreget. Lassan ment ki az öreg s kétszer is visszanézett az ajtóból, de a fia csak a mennyezetet bámulta szótlanul. Esti hét óra volt. Vacsora után voltunk s Balog csetár titkon leszaladt a kantinba, tíz skatula gyújtót s egy üveg rejtett sört hozott magával. Intett Knyizsáknak, Mayernak s leült az asztal mellé. Kihalászta a kártyát s szuszogva keverni kezdte a lapokat. — Egész nap nem játszottunk. Csak csendesen, lehet azt lárma nélkül is. — Vizet! — nyögte Keszeg András. Akadozva ivott s visszahajtotta a fejét a párnára. Balog csetár ajka elé tette az ujját: — Psszt, hosi, tycho! Csend! És már állott is a mulatság. Szörnyű csendben kezdték. Óvatosan rakták egymásra a lapokat, a nyertes nem kurjongatott s Balog csetár nem 264