Felvidéki mártírok és hősök aranykönyve. Felvidéki irodalmi emlékkönyv (Budapest, MEFHOSZ, [1940])

Manga János: A Felvidék népművészete

A FELVIDÉK NÉPMŰVÉSZETE kiverik, végül megszárítják. A száraz fonalat a takács veti fel a «vetőfára», arról pedig a «szátvára» (szövőszékre). A szövést az asszonyok végzik, rendesen a farsangi időben. A vászonból az alsóruhán kívül törülközőket, asztal- és ágyterítőket, lepedőket, zsákokat és tarisznyákat varrnak. Ha a szövést befejezték, hozzálátnak a varráshoz (díszítéshez), mely a női ingvállak díszítéséből áll. Az ingvállak mintái: «-mesterke», « lakat», vetés», «asztalláb», «.herelevél», «csillag», «-bársonyka», «szívecske» stb. A Verebély-környéki (nagyhindi, kálazi. stb.) szőttesek egyszerűek, díszítésük: piros csíkok, fogakkal, vagy fogak nélkül. A piros szőttesekből lepedőt, asztalterítőt, kosárkendőt, törülközőt és vánkoshéjjakat készítenek. A naszvadi szőttesekhez hasonló szövésű vásznat készítenek a zsitvabesenyői takácsok. A szövéstechnika legmagasabb fokát a vámosladányi takácsoknál találjuk meg, akik — ugyan szakítva a hagyományos díszítőmóddal — a fehér és többszínű szőtteseket a legdivatosabb virág- és rózsadíszekkel rakják tele. Ha a tűvel való varrás nem az anyag összevarrását, hanem valamilyen díszítést céloz, akkor azt hímzésnek nevezzük. A hímzésnek egyszerű formái az egyszínű vagy többszínű fonállal varrt vonalak, hullámvonalak, körök, horgok stb. A hímzésnek ezeket az egyszerű formáit megtaláljuk a palóckötények alsó részén, leginkább a női kötényeken, de ritkábban a férfiakén is. Ugyanezzel a varrásformával hímzett zsebkendőket is találunk az Ipoly középfolyása mentén, melyeknek motívumai levelek, virágok, madarak és házi szárnyasok. A varráshímmel és szövéstechnikával rokonvonást mutatnak a laposhímzések és keresztszem-öltések. Mind a két hímzési mód elsősorban azokon a vidékeken található, ahol a népviselet még «nem ment ki a divatból». Ezek a díszítési módok ugyanis elsősorban a női ruhaviseleteken találhatók meg: az ingujjon, kendőn, kötényen, vállkendőn, keszkenyőn stb. Martoson a zsebkendőket, vállkendőket és néha a kötények szélét is lap o s varr ássál díszítik. A díszítőelemek között leveleket, rózsákat, szíveket, pontokat találunk. Mint záródíszt, minden hímzésnél a tökmagot használják. Mivel a varráshím anyaga és formája annyira változatos, még az egyes vidékeken belül is, szinte lehetetlen azt rendszerbe foglalva leírni. Rátétes munkákat a Felvidéken csak egy községben, Martoson készítenek. Fél Edit dr. megállapítása szerint körülbelül 60—70 esztendővel ezelőtt egy hetényi özvegyasszony ment férjhez Martosra és ő tanította meg a martosiakat a metélésre. Metéléses munkájukat, mely eleinte darabos, egyszerű formákból állt, Vecseyné Takács Olga tanítónő tökéletesítette. Madarassy László dr. egyik előadásának, melynek «Pásztorművészeti tallózás» volt a címe, végső következtetése az volt, hogy halódó sorsra jutott pásztorművészetünk még halódásában is nagyszerű és érdemes arra, hogy további sorsát figyelemmel kísérjük. Megmentéséhez azonban ne fűzzünk 255