Felvidéki mártírok és hősök aranykönyve. Felvidéki irodalmi emlékkönyv (Budapest, MEFHOSZ, [1940])

Morvay Gyula: Falum vonatról

MORVAY GYULA: VERS MORVAY GYULA Falum vonatról Még most sem szállt el a levegőből harmat, féltő szó, életerő, állnak, érkezésemre várnak mereven. Valami visszavár öreg Tardoskedden. Ki így elindul, mint én, kiséri fergeteg. Vihar hely, álmos várás: ez Tardoskedd, honnét kavargó porból vagyok ember, ki most botorkál Nyugaton, Keleten. Szürke szénából lángolva kicsap ősi sors, tűző f ojtott ság, mint égő pipacs. Szellő borzong, titokhullámok fonódnak emberek szívére: életet, halált dinamóznak. Anyám most is kijár az útra, messze néz: én vagyok az? Vagy csak szálló szél mi hozzá elnéz? Most is mézédes a levegő: benne van fergeteg, harmat, életerő. Kézben fegyver, mellemre verdes halottcédula. «Meghalok», ez vibrál, repdes számom, pedig néma az ajak, hűs a homlok. «Élni»! veri szívem, mégis fegyverek elé loholok. Jó anyám, csak várj az úton, messze nézz: én leszek az, nem kódorgó, búgó szél. Rád esem, ősi hant, szent csira. Fáj: távozni kell s hozzá sírva, sírva. Üzenet, távozó intés a fájó jel: falumra hintem, hátha magként kikel? Rohanva szállok falum alatt, fáradt kezemben meglebben a patyolat. 224