Felvidéki mártírok és hősök aranykönyve. Felvidéki irodalmi emlékkönyv (Budapest, MEFHOSZ, [1940])

Vájlok Sándor: A felvidék nemzetiségei és a szellemi közeledés problémája

A FELVIDÉK NEMZETISÉGEI és hangoztatják a kulturcsere szükségét, a kölcsönös megismerést és a kapcsolatok őszinte ápolását. Maguk is sokat tettek ennek az érdekében. A szlovák író a magyarnál is többet törődött ezekkel a kérdésekkel, s mindig fontosnak tartotta a kulturcsere élénkségét és a magyar irodalom értékeinek az elterjesztését. Ezt a szándékát Milo Urban, a híres regényíró fogalmazta meg a leghatározottabban. Milo Urban szellemileg Szabó Dezsővel rokon. Egy időben egyenesen az Elsodort falu epigonjának tartották. 1931-ben írott cikkében a szlovákság elé sürgős feladatként tűzte ki a magyarság megismerését. «A legfontosabb feladatnak azt tartom, hogy megtaláljuk a természetes kontaktust a magyar irodalommal és ennek az irodalomnak a közvetítése révén az objektív magyar nyilvánosság ama részével, mely törekvéseinket nem a soviniszta politika jelszavai szerint ítéli meg, hanem magasabb történelmi és kulturális szempontból. Hiszen igen fontos kiegyenlítő folyamatról van szó. Ma a legjobb úton vagyunk, hogy két-három évtized múlva Magyarország terra incognita legyen számunkra. Iskoláinkból olyan generációk kerülnek ki, amelyeknek fogalmuk sincs a magyar nyelvről, a magyar irodalomról. Nemzetiségi szempontból ez talán természetes, de nem lehet természetes kulturális szempontból, annál is kevésbbé, mivel már a Magyarországgal való szomszédos helyzetünk is több tekintetben egymásra utal bennünket. Hogy hova vezetne az abszolút elszigetelődés szellemi szempontból, azt ma nehezen tudjuk elképzelni, de biztosan semmi jóra.» Milo Urban után testületileg — ankéten is — nyilatkoztak e viszonyról a szlovák írók. 1935-ben, a csehszlovákizmus fénykorának idejében, több író hitet tett a jószomszédság mellett és a szlovák tömegnek is a figyelmébe ajánlotta ezt. Egy-két idézet a nyilatkozatokból megvilágítja szándékaikat. Tido J. Gaspar, sajtófőnök, a dunamenti népek szebb jövőjének a zálogát látta a közeledésben. «A kulturközeledés értelmét és jelentőségét abban látom, hogy a dunamenti népek békés és boldog együttélésének nyerje meg a szíveket és a lelkeket. Meg kell ismernünk egymást, hogy az idők zűrzavarából megmenthessük és kihangsúlyozhassuk az igazi új szót, a szolidaritás szavát, amely ne legyen pusztába vesző hang, hanem új életet teremtő erő. A célhoz vezető út, természetesen, igen hosszú még. De hiszen elegen vagyunk már, akik Adyval valljuk a magyar jakobinus dalát: . .. magyar, szláv bánat mindégre egy bánat marad. Hiszen gyalázatunk s keservünk már ezer év óta rokon. Mért nem találkozunk süvöltve az eszme-barrikádokon.» 21