Felvidéki mártírok és hősök aranykönyve. Felvidéki irodalmi emlékkönyv (Budapest, MEFHOSZ, [1940])

Darkó István: Szárnyas ménes

SZÁRNYAS MÉNES Némelyik részében legfeljebb, lia kicserélődött a tömeg. Egyszer több lett benne a bosnyák, máskor a tiroli, megint a honvéd, ahogy le tudta szedni a vonatlépcsőről egyik a másikat és helyébe tudott nyomakodni. Jóska nem igyekezett. Eltette a féloldalt kifehérített sonkacsülköt, bakancsos lábát maga alá húzta. Beletünt a köpönyegébe és készült, hogy szunnyad egy sort. Nekifogott és megint csak Gábor után sóhajtolt a melle. Bánkódott egy versszakot és éppen hozzákészült a másodiknak. Fogdsze, így mondta Gábor és megvált a tükörtől. Válasznak ő meg a fadobozkától, amelyet sokáig csinosított, tökéletesített keze, bicskahegye. A papírszivar számára, igy mondta Gábor cimbora. Olyannak mondott az mindent, amilyennek Jóska először nem is nagyon értette. A rendes szivart bőrszivarnak nevezgette, a cigarettát meg papírszivarnak. Tovább a kanalat is kalánnak, az ólpadot meg híjjunak. Igaz ugyan, hogy Gábor meg azon nevetett elég sokat, ha Jóska meg ilyeneket mondott: Enyim Julim, enyim asszonyfelem. Eznap memme leitőnk két muszka meghóttat. . . Meg is keverték huzakodó tréfával egymás beszédjét. «Memme cudar vagy jóember», így mondta Gábor és Jóska mindjárt visszaillesztette: «Jaj, lelkem, ki a beste, ha nem te?» Elszunnyadt és élve hallotta a Gábor hangját. A többiét is aztán, különösképpen az ügyes Csurilláét. Annyira erősen hangzott feléje, hogy térdre állt, nagyon nézve igazította a szemét és a füléhez is odanyomkodta a tenyerét. Hát bizony Csurilla állt előtte valóságosan. A mindig nála szokásos vadászó szék, a kinyitható sétabotszék hegyes végével kopogtatta a Jóska talpát. —- Drusza hé! Pósa Jóska! Jóska megrettent és talpra szökött: — Te is eszembe fordultál, Csurilla! Ügyes kövér kezével megcsapkodta Csurilla Joskó kétfelől a Pósa Jóska ábrázatát. Bezajgott az állomásra egy vonat. Csak még annyi időre futotta, hogy Csurilla búcsúra igazított szája sebesen megérintse a Pósa Jóska csodálkozó ábrázatát. Elfuttában kiáltotta Csurilla: — Eszembe maradói örökké, Pósa! Miért ülöd külön ezen az oldalon? A másik oldalon most emlegettelek a Léta pajtásoddal. Montam neki, hogy titeket is szépecskén megoperáltak, hogy ketté estetek. Ahogy a ketté vágott szijámi ikrek. Jóska még állt egy szusszanásnyit és elbámult a szaladó Csurilla után. Azután mozdult, száguldott és az állomás túlsó oldalába lendült. Ott a talpa gyökeret bocsátott ki és közelről bámulta Léta Gábort. A földön ült, a fal melletti szárazon. Búbjára tolt sapkáját párnaként szorította az állomás falának és kétszergömbölyödött rutén iszákját a térde közé szorította. 189