Felvidéki mártírok és hősök aranykönyve. Felvidéki irodalmi emlékkönyv (Budapest, MEFHOSZ, [1940])

Vájlok Sándor: A felvidék nemzetiségei és a szellemi közeledés problémája

A FELVIDÉK NEMZETISÉGEI A cseh-szlovák kultúrpolitika elsősorban arra törekedett, hogy a közös multat a szlovák fiatalság előtt befeketítse és megútáltasson vele mindent, ami arra, vagy a magyarságra emlékezteti. Egész professzor-gárda foglalkozott a szlovák történelem «átértékelésével» és nagy szorgalommal húzta elő belőle a sérelmeket. Tudományos eredményeit az ifjúság tanításában használta fel. E tanítás és tudomány nyomán alakult ki az a fiatal közvélemény és értelmiség, mely gyűlöli a közös multat, gyűlöli a magyart, mert a közös életből csupa sérelem és rémkép tekint feléje. A történelmi rémképek kezdetén a szlovákok hatalmas őshazája, a Nagy-Morva birodalom áll, amelyet a IX. században a magyarság tett tönkre és népét — a propaganda szerint — ezeréves igába törte. A IX. századtól nehéz elnyomatásban, rabszolgasorsban éltek, míg csak el nem jött a világháború, a felszabadítók tevékenysége, mely kiszabadította őket elátkozott helyzetükből. Ennek a történelmi misztifikációnak a tudatosítása és teljesen magyar-ellenes színezése a XIX. század utáni eseményekkel történt meg, mely korszaknak nemzetiségi viszályait és félreértéseit megtúlzottan adta a fiatalság elé az iskolapolitika. Többek között teljesen félremagyarázták Tisza István ama kijelentését, hogy «szlovák nemzet nincs». Tisza ezt akkor politikai értelemben mondta, amely szerint az országban csak magyar államnemzet van és ennek tagjai a magyar, szlovák, német, román, stb., tehát a hazai nemzetiségek. Szlovákiában ezt még most is etnikai értelemben emlegetik és súlyos történelmi hibának róják fel azt az állítólagos magyar felfogást, mely szerint «etnikailag sincsen szlovák nemzet». S ami még ezen kívül ismeretes a fiatal szlovákság előtt a «közös» történelemből, az sem jobb ennél. A gyermekek elhurcolása, sokak szerint «elrablása», iskolabezárások, börtönök, Vác és Szeged, csendőrök, Csernova és sok ehhez hasonló történelmi «kivonat» a kötőanyagai annak a falnak, amelyet a magyarság és a szlovákság közé húztak a cseh propagandisták. És ez a hamis történelem lélekformáló tényező lett a fiatalság életében, a belőle szívott ellentétet átvitték a gyakorlati életre is. Ilyen nevelés után nem csodálható, ha a múltban is és a jelenben is a magyarság ellenségeivé élik ki magukat, vagy a legjobb esetben közömbösek, s a legnagyobb szorongattatásaikban sem tekintenek a déli szomszéd felé. A cseh-szlovák kultúrpolitika második szándékának, a csehszlovákizmus elfogadtatásának ma már csak történelmi értéke van. A munka itt sem volt hiábavaló, mert a fiatalság nagy része hajlott e felfogás felé. Ellentétben az öregekkel, az új fiatalság hamarosan megbarátkozott az állami kerettel, s azt élete számára alkalmasnak találta. Ha az öregeknek Budapest volt a város, nekik Prága az. irigykedve és büszkén tekintettek feléje és sokszor úgy lelkesedtek a cseh érdemeken, mintha az az ő nemzetüké lenne. A magyar-szlovák viszony ügye nem talált talajra nála. Néha-néha 17