Felvidéki mártírok és hősök aranykönyve. Felvidéki irodalmi emlékkönyv (Budapest, MEFHOSZ, [1940])

Bonkáló Sándor: Magyarorosz sorskérdések

BONKÁLÓ SÁNDOR Oroszország megkeresztelkedése után kezdtek jönni papok Kievből, hogy a népet právoszláv hitében megerősítsék és meghonosítsák köztük a szerzetesi életet. Főleg Máramarosban volt sok monostor. A právoszlávia, vagy ahogyan a nép nevezi, az óhit, erősen áthatotta a nép életét és ezért a magyarok bejövetelének (896) rendkívül éles mozzanatait is át tudta élni és épségben fennmaradt a törökök győzelme (1526) és a testvérháborúk idejében is, amikor feldúlták és felperzselték a falvakat, templomokat és monostorokat ...» A most közölt, és hasonló történeti igazságokra tanították őket legnagyobb tudósaik, Gerovszkíj és Dechterev Alekszej atya. A sajtónak is fontos szerepe volt a magyarellenes cseh politika szolgálatában. Közönséges propagandaeszköz volt. Bár nem volt olyan nagy a közvetlen hatása, mint a színháznak, vagy a právoszláviának, romboló erejét nem szabad lekicsinyelnünk. A magyaroroszok történetéről szóló könyvekkel és füzetekkel valósággal elárasztották a Kárpátalját. Azt tanították, hogy «a ruszinok Kárpátalja őslakói. Virágzó fejedelemségük volt már a magyarok bejövetele előtt. Országukat északon és keleten a Kárpátok, nyugaton a szepesi és a Bükk hegység határolta. Innen a határ az Alföldön át elérte Bihar déli szélét és tovább Kolozsvár alatt a keleti Kárpátokig húzódott. A magyarok nemsokkal bejövetelük után a ruszinokat az Erdőskárpátok hegyei közé szorították, önállóságukat megszüntették és rabszolgaságba hajtották őket.» A csehek tisztában voltak vele, hogy a történelmi tudat hatással van a nemzeti törekvésekre és képes népeket barátokká vagy ellenségekké tenni, de mégsem hiszem, hogy akadna más nép Európában, amely politikai célból ennyire meg merte volna hamisítani az igazságot. A kárpátaljai orosz, ukrán és kárpátorosz lapok és folyóiratok — a N egy ily a és egy-két más lap kivételével — a cseh uralom idejében szinte versenyeztek a szolgalelkűségben és a sunyi alkalmazkodásban. Nem ismerek szomorúbb, csúnyább és gerinctelenebb sajtótermékeket. Valahányszor a cseh megszállás idejében a Kárpátalján tartózkodtam, első dolgom volt, hogy visszamenőleg átnézzem a kárpáti orosz újságokat és folyóiratokat. Most jegyzeteim közt lapozgatva, én is szégyelem, hogy ezek a lapok megjelenhettek, noha csak tanulmányozás céljából olvastam őket. És ezért nemcsak a csehek, hanem a lapok szerkesztői, kiadói és írói is felelősek. Igaz, hogy az említetteken kívül mindenik kapott szubvenciót a csehektől és a legtöbb lapnak ukrán vagy orosz emigráns volt a szerkesztője és munkatár168