Felvidéki mártírok és hősök aranykönyve. Felvidéki irodalmi emlékkönyv (Budapest, MEFHOSZ, [1940])

Vájlok Sándor: A felvidék nemzetiségei és a szellemi közeledés problémája

A FELVIDÉK NEMZETISÉGEI magyar, vagy német, másodrendű polgárnak számított, ha nem békélt meg az új állam tényével, világnézetével, politikájával, s «alkotóinak» cselekvési és jogi mindenhatóságával. A gyarmati jelleget megérezték az egyének, de megérezték a nemzeti közösségek is. A költségvetés tételeitől kezdve a legutolsó állami hivatal portásáig nem bújhatott ki e sors elől senki, sem a nemzetien gondolkodó egyén, sem a hagyomány szerint élő közösség. Főleg gazdasági téren érvényesült ez a gyarmati kitettség, mert a különféle tarifa- és választási kulcsok alakulása miatt elkorcsosulásra kényszerült az itteni élet. A köztársaság utolsó éveiben azonban már kulturális téren is élezhető volt. 1936-ban pl. az állami költségvetésből a történelmi országrészek közművelődési intézményei aránytalanul többet kaptak, mint a szlovákiaiak. Mégpedig: a csehek 2,508.000, a németek 658.000, a szlovákok 104.000 (3.9 százalék), a magyarok 20.000 csehszlovák koronát. Ha a politikai belátás, közös hagyomány és életmód nem is, de ez a közös sérelmi helyzet egybehozta és fegyverbarátokká tette a magyarokat és szlovákokat. E külső és nem lelki barátkozásra jellemző az a tény, hogy húsz év után is csak ott volt, ahol a kezdet napjaiban. Vagyis nem jutott tovább a ridegen gondolkodó fegyverbarátok számításánál, a pártpolitikai rokonszenvezésnél, a Treuga Deinél, egymás hibáinak elhallgatásánál és az erények kölcsönös dicséreténél. Az ellenzéki magyar párt és sajtója segítette a Hlinka-párt autonómiai törekvését és politikai mozgalmát, s őket tartotta a szlovákság egyedüli jogos képviselőinek. Az alsóbb fórumokon, a községi képviselőtestületekben, az egyházi életben, a gazdasági, kereskedelmi, s más érdekvédelmi szervezetekben az egészen szoros együttmunkálkodás sem volt ritka, az őslakós pártok együtt szavaztak és közösen keltek a szlovákiai érdekek védelmére. A politikai fegyverbarátság szlovák részről hasonlóképpen nyilatkozott meg. A Hlinka-párt helyi ügyekben és az alsóbb politikai fórumokon együtt haladt a magyar ellenzékkel. Az együttmunkálkodás különösen a nemzetiségileg kevert vidéken volt látható és döntő jelentőségű. A párt sajtója, ellentétben a szlovák sajtó közhangulatával, nem támadta sem a kisebbségi magyarságot, sem Magyarországot. Nem vette át a magyarellenes propaganda jelentéseit, jelszavait és híreit; sőt, ha tehette, hosszasan írt a magyarországi fejlődésről, a nevezetesebb eseményekről és ünnepségekről (pl. az olasz király pesti látogatása, az Eucharisztikus kongresszus, stb.). A magyar-szlovák fegyverbarátságot mindkét félen sokáig titokban tartották, hallgatólagos megegyezésként kezelték. A magyarellenes irányzat hatalma ugyanis oly erős volt az államélet minden ágazatában, hogy a szlovákság e nagy többsége nem merte magyar irányú rokonszenvét politikailag nyilvánítani. Hisz magának az autonómiának a követelése is a hungarizmus, az államrombolás vádját zúdította rájuk, e rokonszenv nyilvánítását pedig 13