Szeghalmy Gyula: Felvidék (Budapest, Magyar Városok Monográfiája Kiadóhivatala, 1940)

Községi adattár

Csemez Lajos kovács m., Pered. Itt •született 1887-ben. Atyja és nagyatyja is kovácsiparosok voltak. Iskolázása után apja, Miklós mellett szabadult fel, majd mint uradalmi kovács dolgozott. 1922­ben önállósította magát. Községi kép­viselő, a rk. egyháztanács tagja, a M. N. P. alapitó tagja. Az önkéntes tűz­oltóságnak 35 éve tagja, 20. és 30 éves szolgálati éremmel tüntették ki. A cseh uralom alatt 20 éven át rejtegette a ma­gyar címert, majd élete veszélyeztetésé­vel a peredi honvédszoborra helyezte A világháború alatt katonai szolgálatot tel­jsileett. Neje Mészáros Viktória, gyer­mekei: Irma és Etelka. verebélyi és nemespanni Csiffáry Béla birtokos, Nemespann. Itt szül. 1892­ben ősi nemesi famíliából. Fiatal korá­ban kitanulta a hentesipart, azután mint segéd dolgozott Budapesten. 1930-ban lett önálló gazda 7 holdon. Községi előljáró, iskolaszéki tag. Neje: Szabó Ilona, gyermekei: Jenő, Etel, és Gab­riella. Csengel József birtokos, Komáromsze­mere, Itt született 1893-ban. Mint tüzér vett részt a világháborúban a szerb, •orosz és olasz fronton. A Kcsk tulajdo­nosa. 1927-ben lett Önálló gazda 6 hol­don, mai birtok a 20 holci. Községi kép­viselő. Neje Szmikál Mária, gyermekei: Imre, Anna és Irén. verebélyi és nemespanni Csiffáry Béla birtokos, Nemespann. Itt született 1892­ben ősi nemesi famíliából. Fiatal korá­ban kitanulta a hentesipart, azután mint segéd dolgozott Budapesten. 1930-ban lett önálló gazda 7 tioiclon. Községi elöl­járó iskolaszéki tag. Neje Szabó Ilona, gyermekei: Jenő, Etel és Gabriella. Csiffáry Kálmán gazdálkodó, Vágfar­kasd. Itt született 1879-ben régi nemesi családból. 1930 óta önálló gazda, mai bir­toka 17 k. hold. Résztvett a világhá­borúban, az orosz fronton 1915-ben sú­lyosan megsebesült s ennek következté­ben elvesztette jobbkarját. Mint iooO/o-os rokkant szerelt le. Kcsk-t és seb. érmet kapott. Neje Csiffáry Anna, leánya: Ir­ma férj. Puty era Lajosné. Csiffáry László gazdálkodó, Vágfar­kasd. Itt született 1895-ben nemesi törzs­ből. 1926-ban kezdte el az önálló gaz­dálkodást 3 holdon, mai birtoka 12 hold. A világháborúban az orosz fron­ton harcolt és csaknem négy évig orosz hadifogságban szenvedett. A M. N. P. tagja. Első neje, Csiffáry Ilona 1933­ban meghalt, második felesége Csiffáry Anna. Gyermekei : Tibor, Anna­Valéra, és Mária-Márta. Csiffáry Sándor gazdálkodó, Vágfar­kasd. Itt született 1911-ben nemesi fa­míliából. 1935 óta .önálló gazda, 10 hold saját birtoka és 10 hold felesbérlete van. Felesége: Csiffáry Irén, fia: End­re. Atyja, János hősi halált halt, anyja: Takács Mária. Testvérei: Gyula, János, Árpád és Irma. Özv. Csomor Béláné sz. nagyjókai Sa­vanyó Mária, Dunaradvány. 1893-ban ment férjhez Cs. B. molnármesterhez, aki résztvett a világháborúban és 1927­ben elhunyt. Egy leánya van: Janka, aki Kruszliák József volt s. jegyző ne­je, két gyermekük van: Béla és Lívia­Darócz János gazdálkodó, Vágsellye­Itt született 1870-ben. 1909-ben kezdte el az önálló gazdálkodást 2 holdon, birtokát azóta 20 holdra gyarapította. A Felvidék visszacsatolásakor megbíz­hatósága miatt a katonai parancsnokság bíróvá nevezte ki. Felesége: Csizma­dia Lídia, gyermekei: Lidia, Mária, Esz­ter, Julianna, József, János, Karolin és Sándor. Dauter Sándor ny. Máv pályaőr, szől­lőbirtokos, Magyarbél, 188l-ben született Érsekújváron. 1895-ben lépett a Máv kötelékébe, 1908-ban véglegesítették mint előmunkást, majd pályaőr lett. A ma­gyarbéli megállónál 26 éven át teljesi­tett szolgálatot és 1938-ban vonult nyu­galomba. írásbeli elismerést kapott. 1300 négyzetöles szőUője van. Minden hazafi­as ügyet támogatott, felesége, Linovics Mária pedig tagja volt a MNP.-nak. Gyermekei: Mária, Zsófi, Sándor, Já­nos, Ilona és Etel. Dávid János birtokos, Nagycétény. — 1901-ben született Nagysurányban. Ér­sekújváron járt gimnáziumba. A háború alatt szülei birtokát vezette. 1921—23-ban katonai szolgálatot teljesitett. 1928-ban lett önálló gazda. Deák Nándor vegyeskereskedő, Pe­red. Itt született 1887-ben. Fiatal ko­rában kitanulta a husipart édesapja, né­hai Gáspár mellett, majd Budapesten el­sajátította a füszerkereskedelmi szakmát. 19x2-ben nyitotta meg mai üzletét. A világháborúban, az orosz fronton har­colt és két évig hadifogságban sinylő­— 220 —

Next

/
Thumbnails
Contents