Szeghalmy Gyula: Felvidék (Budapest, Magyar Városok Monográfiája Kiadóhivatala, 1940)

Előszó.Irta:József kir. Herceg Ő Fensége

ELŐSZÓ Szent István koronájának legragyogóbb ékköve a Felvidék. Neve egyel jelent a természeli szépségek, anyagi értékek kimeríthetetlen gazdagságával; a nemzeti históriából kiragyogó nagy nevekkel, százados műkincsekkel; történet patinás városokkal; diákéveink legkedvesebb emlékeivel. Tájképi szépségei fölött történelmi levegő terjeng mindenült. Földje o szabadságért rajongók, küzdők, vérezők és a szabadság ellen török ősi földje. IV. Béla alkotó-, Csák Máié romboló szelleme-, Stibof-Giskrd gonoszsága, Balassa féktelenkedése-, Bocskay, Bethlen dicsősége-, Rákóczi honszerelme-, Karaffa kegyetlenkedése-, Zrínyi Ilona bátorsága-, Árpácí vezér akarása kél és száll itt örökké, felhő, köd alakjában, lehűli <i fáról a sárguló levéllel, aztán újra kihajt a fűszállal, életre kel a> feslő bimbóval, együtt örökli a hanttal, kővel, kalásszal, a patak mormoló vizével az új ivadék, aztán ő is elmegy arra, amerre a szél fujjd és megint visszatér abban a ködben, mely olykor-olykor megül a tájakon. A hegyek ormain búsongó várromok ülnek. Itt Dévény, Bolondóc, M,urány, ott Znió, Salgó, Ajnácskő, Zboró és annyi-annyi más. Történeteik apró mozaikdarabjai a nemzet ezeréves történetének. És ezek a lörlénetkék ragyogók, színpompában sziporkázók, örömre, büszkeségre, ä nagy elődök iránti hálára, kegyeletre ösztönzők, s ha néha-néha akad is bennük egy-egy árnyéka a fénynek, bár paradoxonnak látszik, de ez az árnyék is ragyog, mert besugározza, megaranyozza azt a honfiúi erények mindent kockára tevő áldozatossága, mely mindenha annál magasztosaidban nyilatkozott meg, mennél erőteljesebb akart lenni a rájuk boruló árnyék. Talán sehol a világon nem ül annyi rege az időmart, életüket leélt várköveken, mint a Felvidéken. Regék azokból az időkből, mikor még címeres lobogók lengtek a rézfödeles tornyokon,... mikor kürtszava zendült a bércek fölött s hatalmas dinaszták, megannyi kiskirályok tengernyi szolganépe nyüzsgött a vár alatt. Mikor a sziklavárak kongó termeiben szőtték az ármányt, honmentő terveket,... mikor a bércek alján, völgyek ölén meg-megvillant a szabadságért küzdők fegyvere és hatalmas várurak váraik tornyából a bécsi István-tor ony felé mutogatlak: oda megyünk!