Szeghalmy Gyula: Felvidék (Budapest, Magyar Városok Monográfiája Kiadóhivatala, 1940)

A Tisza völgye

A Tisza folyásával ellenkező irányban rójjuk a keskenyedő völgy országútját. Hosszú gyaloglás után beérünk a hajdan híres koronavárosok egyikébe, Té csőbe, melynek a XIV. század közepén épült pálos-kolostorát, Nagy Lajos király, féánya Mária és Mátyás özvegye Beatrix látták el ma is mleglevő egyházi ki,ncsekk,ef. Majd' átballagunk Tara c közön, megtekintjük a Határkárpátokban eredő Tarac torkolatát, aztán egyre táguló völgyben rójjuk a kilométereket A k n a s z I at i n a és M á r a m a r o s s z i g e t felé. A völgy itt körülbelül öt kilométer széles medencévé bővül. Közepén sok-sok szigetével, kengyelével kanyarog

1 a Tisza. A medencét északon a Dúbravka erősen megkopott vulkáni lánca-, délen a Kőhát hegyei szegik. A széles medencében legelők, szántócsíkok nyúlnak a Tisza felé, mely a Kabo'a-csárdánál hatalmas kengyelben kanyarodik a Kőhát északi peremhegyei: a Szalaván ésBiron alá. Ennek a kanyarnak az öblében találjuk a sóbányájáról híres A k n a s z la t i n át. A imáramarosi sótelepek, melyekhez a szlatinain kívül a rónaszékit és sugatagit is számítjuk

1, a földtörténet miocén korában, nevezetesen a felső mediterrán és felső miocén idejében akkor keletkeztek, mikor a mai magyar földét lassan édesülő beltenger borította és szélein, a felgyürőd'ő Kárpátok egyes pontjain, kútszerü sülyedéspk támadtak. Ezek a kútak idők folyamán sóval teltek meg még pedig úgy, hogy az azokban ál'andóan befolyt tengervíz az akkori tropikus éghajlatban olyan erősen párolgott, hogy a befolyó víz nem tudta pótoln"; az elpárolgó mennyiséget s így a tengervíz sótartalma, abban lerakódott. Hogy ez a megállapítás nem puszta föltevés, igazolják nemcsak a tengerparti sógyüjtés mai módszerei, hanem az orosz Karabugaszöbölben minden mesterséges beavatkozástól menten szemeink előtt keletkezett sótelepek is. Ugyanis a körülbelül 18,500 km

2, területű Karabugasz-öbölbe egy 4—5 száz méteres csatornán át ömlik, a Kaspitó vize, melynek 3—4o/

0-os sótartalmából köbméterenkint 14 milliméter vastag só réteg rakódik le. Ha már most számos jelből következtetve föltesszük, hogy a miocén-tenger sótartalma legaláibb is 5—6°/o volt, elképzelhetjük, milyen rendkívül gyorsan és milyen óriási tömegben ment itt végibe a sóképződés. A máramarosi sótelepek, éppen úgy, mint az erdélyiek, áitkristályosodásuk következtében feltűnően erős ré^eg gyűrődése ken mentek keresztül. Ezék a gyűrődések a mai sóbányák szelvényeiben pompásan szemlélhetők. Ennek megállapítása mellett érd'ekes jelenség az is, hogy a bányákkal kapcsolatban mindenütt találkozzunk gipsz, megnézia és kálisó telepekkel, melyek alulról fölfeíé menően mindig a következő sorrendben helyezkednek el: gipsz, kősó, magnézia, kálisó. Ez a körülmény a tenger vizében levő ásványi anyagok szinte törvényszerű ülepedési sorrendjére enged következtetni. Hogy némi; fogalmunk legyen arról a roppant sómennyiségről, mely Máramarossziget környékén rejtőzik a föld mélyében, néhány számadattal fogjuk megvilágítani: Róna s z!é ke n a legrégibb időtől kezdve több akna állott művelés alatt. Legrégibb aknái az Apafi-, Kuruc- és Rákóczy-, ujabban pedigi — 604 — 35