Szeghalmy Gyula: Felvidék (Budapest, Magyar Városok Monográfiája Kiadóhivatala, 1940)

Tájszépségek a Kárpátalján

D rugetházáná I, B e r c s é n y i f a í v á n á I, a völgy kipbíösöcřik. Valamikor, az ősidőkben, mikor még az Ung nem marta kí a VihorJát és Polyána vulkáni falát, hatalmas, '.mintegy hét kilöméter széles beltóba gyülemlett a Kárpátokból lerohanó víz és idők multán, fennek diluviáJis és alluviális törmeléke töltötte föl lassankint a medence mély völgyeiésót. Bercsényifalván túl, a Lyuta-Ung-szög fölött, jobbfelől a Tanjovec-vrch, balfelől a Šachova és Strubica előrenyomuló ágai, egy szűk, csaknem derékszög alatt megtörő kanyarba kényszerítik nemcsak, a folyót, de a jobbparton haladó ország és vasútat is. Az Ung Itt már kezd szeszélyessé lenni. Egyik erőteljes kanyart a másik után alkotja. Mintha nem érezné magáit jól az összeszorított völgybén és keresné a helyet, hogy jobban szétterülhessen. N a g y be re z n á n á I az Ung a bafparti hegyek lábaihoz kanyarodlik, míg az ország és vasút a mintegy két kilométernyire kiszélesedő medence közepét hasítja át. A község az Ung'völgy legjelentékenyebb helye. Feltűnő hosszan húzódli|k az út mentén s villanyvilágítása, csinos épületei, forgalmas üzletei, kisebb városi jelleget adnak annak. A völgy itt elbájolóan kedves. Köröskörül a völgyfenékből 100—150 méterre mlagasodó hegyek párkányozzák, melyek oldalait tavasz évadján vi rág bábo rul ó gyümölcserdő fedi. Berezna, miint turista kirándulási pont, egyike az Ungvölgy legismertebb helyeinek. Egyfelől az Ublya-völgyében a Nasztázs ágai közé-, másfelől az Urlya völgyében a Javornikba, innen indulnak ki a vidék szépségeit feltáró jelzett turista útak. Ezek közül leg használtabb az, mely Orosz mocsár mellett, remek nyírerdőkön, gyönyörű tájékokon át, a Javornik ózondús fenyveseibe, virágterhes rétjeire, csodafekvésü vadász házikóihoz, kristályosan csillogó cseppü, jéghideg forrásaihoz vezet. A karélyosan húzódó gerinchát egyik nyugati végpontján a 974 méter magas Juda-Versok keleti leszakadásánál a 804 méteres Uscinka áll őrt. Közbül királykodik a 1021 méteres Javornik, amelyről letekintő már nem az előhegyek kedves lankáit, lombos erdőit, tágabb völgyeit látja, hanem ízelítőt kap a határmenti Kárpátok olykor ijesztő vadságu, méreteiben imponáló, összhatásában fenségesen nagyszerű részeiből. A körkép, mely az 1021 méteres magaslati pontról, illetőleg ennek délkeleti rétjeiről a szemlélő elé tárul, egyenesen feledhetetlen. A homokkőzónát jellemző kúphegyek hullámos tömege, egymásra halmozódó, egymást keresztező völgy labirintusa, kígyózó gefiince, fenyővel vegyes lomberdejének, havasi Ijegelőinek színpompája nyűgözi le itt az ember lelkét. Távolabb, a mélykék égen úszó; gomolyfelhők alatt, kékbe, lilába, hamuszürkébe öltözött hegycsipkék koszorúja. Némelyik alig emelkedik ki a térszínből, némelyik magasba kapanaszkodva nézi le társait. De mindannyian megegyeznek abban, hogy nincsenek csupasz, tarajos, meredekbe szökő ormaik, szédítő mélységekbe zuhanó szakadékaik, olyanok innen a távolból és magasból, mint az egyenletesen, szelíden hullámzó tenger. Aki szereti a vadont, a sűrű, áthatolhatatlan erdőt, a szakadéko® (ákvölgyeket, a görgőköves, hideg, péráslevegőjü mohpárnás csermely— 578 — 35