Szeghalmy Gyula: Felvidék (Budapest, Magyar Városok Monográfiája Kiadóhivatala, 1940)
A kárpátaljai rutén nép
hegyek oldalain épülnek. A Verhovinán lehántolt, de faragatlan fenyőszálakból rójják össze. A közöket mohával töltik ki, majd belülről kitapasztják és fehér agyaggal meszelik. A házak tetőzete általában magas, meredek és zsúpszalmával, vagy zsindellyel fedett. Érdékes, hogy egy-egy folyóvölgyben mindig csak egyfajta a tetőzet: vagv zsúpp, vagy zsindely. A hucul ház pitvarból, szobából és kamrából áll. A szoba bútorzata ágy, durva asztal, a fa! körül lóca s a nagy padkás, takarék 1tüzhelyes kemence. Némely szoba berendezésje olyan primitiv, hogy nem ér meg 20 pengőt. A legtöbb ház kémén y t e fen. A füst a pitvarba tódul és a padlásba vágott nyíláson távozik. A házakat külön szakemberek igénybevétele nélkül minden tulajdonos jó emberei segítségével maga építi. Anyaggal együtt egy jobbfajta ház 1000-, egy egyszerűbb 600 pengőbe kerül. A blyáchák és le mákok házai már rendesebbek. Zsúpszalmával fedettek. Tűzhelyeik kürtösek. Házaik kívülről is tapasztottak és sárga vagy kék színnel meszeltek. A kék szín általánosabb. Ezeknél az ablakok körül araszos sárga csík' húzódik. Lakásaik bútorzata rendes. Ágyaik csaknem a mennyezetig varrottas párnákkal vannak megrakva. A rutén nép élelme általában gyatra. Főtáplálékuk a zablisztből sütött lepényalaku kenyér. A puliszkát tengeri és zablisztből készítik. A karóbáb szinte mindennapi eleségük. A havasi pásztorok! juhaik termékeit fogyasztják. Olajat napraforgó, kender- vagy lenmagból ütnek. Húsétel csak ritkán kerüi asztalukra. Böjt idején olykor hetekig sem esznek főtt ételt. Foglalkozásuk a baromtenyésztés, hamuzsirfőzés, fuvarozás, földmüvelés, de fő'eg a fakitermelés. A fafaragásnak művészei. Fatemplomaik szerkezete, belső faragványainak művészi kivitele, nagy szakértelemről tanúskodik. Valóságos élmény egy-egy ilyen fatemplom megtekintése s az ember akkor csodálkozik igazán, midőn megtudja, hogy ezeket az olykor több százados templomokat és harangtornyokat nem hivatásos építőmesterek tervezték, nem tanult ácsok és asztalosok' építették, hanem egyszerű, de művészi képességgel megáldott falusi emberek, kik alkotásaikat igen sokszor olyan zseniális eltervezéssel oldják meg, hogy az becsületére válnék bármely építőművésznek. A felvidéki fatemplomokról az »É p í t é s z e t«-et tárgyaló fejezetben már szólottunk, azért e helyen ismételten csak annyit jegyzünk meg, hogy a kárpátaljai fatemplomokon általában az orosz fatemplomok bizánci, központi kupolás stílusa érvényesül és főformáiktót eltekintve, nincs egy, mely a másiknak hű utánzata volna. Ezek a íatemplomok, amelyek közül különösen az uzsoki, felsőgerébeni, kőrösmezői, szinevéri, kalocsai, vulcsánai, iszaki, bisztrai, dolhai, majdánkai, sófalvi templomokra hivjuk föl a figyelmet, a rutén faragóművészet csúcsteljesítményei s ha szembetűnő külső alakjuk, egyenesen meglepőek belső faragásaik, díszítéseik, a barokk és bizánci stílus érdekes egymásrahatását kifejező egy- és többágú gyertyatartóik, kisebb templomi szereivényeik, melyekben valósággal dúskáló gazdagságban fejeződik ki a rutén félek belső világa, formagazdagsága, képzelő ereje, technikai ügyessége. A templomok belsejének feltűnő érdékessége hajóját a szentély— 560 — 35
