Szeghalmy Gyula: Felvidék (Budapest, Magyar Városok Monográfiája Kiadóhivatala, 1940)
A három északkeleti város
labancokat kardélre hányták 1 és elvadult emberte'enségükbten nem leimé Iték még a templomba menekülteket slem, [k|ikrie rágyújtották a szentegyházat. Beregszász ekorbeli állapotáról így emlékezik meg az egykorú krónikás: ...«Noha ezen Beregszász városa némely méltóságos fejedelmek idejében, kiváltképen boldog emlékű Lorántffy Zsuzsanna fejedbe ma szszony őnagysága uralkodásáig' igen szép djspositio és gubernium alatt tartatott, úgy hogy akkori méltóságos földesurak grátiája édesítette inkább az emberekét ide, mintsem idegenítette, erre nezve a városnak minden rendtartási vaiamelyek a régi conscriptiok szerint annotáltattak a város javára, hasznára, mindazok e feljebb nótáit időben nem vivláltattak, sőt inkább a városnak 1 mindén rendi fakosai az ő régen bevett és usuált ál lapot jában megtartattak. ...»Interveniálván pedig a fatális esztendők, melyek a sokféle elviselhetetlen pusztító nyomorúságokkal teljesek' voltak, melyek kiváltképen kézdétőt lenek ciroiter ab anno 1660. és még azokban maglóit keserves szorongató ínséget meleg könnyben habzó szemekkel* nézheti és emlegetheti ezjen város lakóinak nagyobb része, melyre e'ég bizonyság a szépen rakott utcákból mezőre véltozott régi puszta telkek. ..« II. Rákóczi Ferenc szabadságharca idején, maga a vezérlő fejedelem is többször megfordult a városban, mely a szatmári béke után Munkáccsal együtt, a ,külföldi Schönborn grófok tulajdonába került. A Vér ke vize mellett hosszan nyúló Beregszász a keleti végek leg>magyarabb városa. Az 1891-iki népszámlálás adatai szerint, akkor még 8078 íakosábóf 7735 volt magyTar s ezt áz arányszámot megtartotta Később is, miikor lélekszáma csaknem 20.000-re emelkedett. A 20 éves cseh uralom alatt a város magyar lakossága sokat szenvedett. A csehek mindent elkövjettek, hogy az emberekből kiöljék a magyar lelket s ajkaikon elnémitsák a magyar szót. ígérgetésekkel, jó bánásmóddal kezdték. Eleinte szelídeknek, türelmeseknek, rnégértőknek mutatkoztak. Ám Beregszász népe fanatikusan ragaszkodott ősei nyelvéhez. Lopva, titkos összejöveteleken, itt is, ott is, föl-föl— hangzott ajkaikon a Himnusz lelkeket erősítő, kitartást, reményt keltő dallama, épp ugy mint azokban a nehéz időkben, mikor annak szövegét Kölcsey Ferenc megalkotta. Az eredménytelenség földühösítette Giskra martalócait. Következett a 'megtorlás. A jogok megvonása. A magyarságnak minden térért háttérbe szorítása. Házkutatás, testi büntetés, internálás, börtön. De mennél embertelenebb volt a hajsza, annál erősebb volt a visszahatás. Beregszász népe nem engedett. Mindjén megpróbáltatás közepette magyar maradt. Behódbló, megalkuvó, vagy éppen áruló, inem akadt köztük egy is. Csoda-e hát, ha ezek után a város népe 1938. noy. 9.én, kitörő örömmel, a lelkesedés extázisával fogadta a magyar csapatokat, kik' 20 év keserves megpróbáltatása után meghozták nekik álmatlan éjszakáik egyedüli vágyódását: a szabadságot! — 520 — 33
