Szeghalmy Gyula: Felvidék (Budapest, Magyar Városok Monográfiája Kiadóhivatala, 1940)
A Felvidék domborzati viszonyai
Bodva és Hernád közötti dombos vidéket említjük, melynek legmagasabb emelkedése alig haladja meg a 300 métert. Az Epe r j e s- To ka j i - he g y I ,á n c a Tarca, Hernád, Topoly, Ondava és Bodrog völgyeinek közén, Zemplén, Sáros és Aba u j megyék területének vulkáni eredésű, mintegy 110 kilométer hosszú, 25—40 kilométer széles hegylánca. Alapja kristályos őshegység. Kőzete a trachit, bazalt, zöldkő és rioÜt. Az őskőzetekre az alacsonyabb •helyeken harmadkori eocén és andézittufa rétegek települtek. Kassa környékén >s 'a Simonkai-hegység magvától keletre, a miocén és< pliocén-idők rétegeivel találkozunk. Az Északkeleti Kárpátok főgerincétől a Hanusfalvi-hágó választja el. Főgerince 7—8 száz méter átlagos magasságú, oldalágai azonban jóval alacsonyabbak. Ebben a hegyláncban is két, egiymástól mély horpadással elválasztott főcsoportot különböztetünk meg és pedig: 1. A Sóvár i, vagy S í m o n k a i - h e g; y e k e t, melyek Eperjestől délkeletre, a Tárca és Topia völgyei között, a Dargói-hágóigt terjednek. Magasabb emelkedései a Krivi-Javor (1025 m.), Ob li k (930 m.), Makovica (979 m.) és Simon ka (1092 m.). A Sóvári; hegyek egyik lalcsoporftja a Dargió, mely a 870 méter magas Téres^be n éri el legnagyobb magasságát. Ez az északi szakasza sótelepekben, savanyú-sós és meleg forrásokban bővelkedik. El nem kerülhető érdekessége a Ránki geizir, mely 404 méter mélységből, az izlandi hőforrásokhoz hasonlóan, 15—20 órai időközökben, 20—22 méter magasra szökteti föl szénsavas gázzá! telt vizét. Másik nevezetessége Dubnikon, illetve Vörösvágiáson, a világhírű nemesopál-bánya. 2. A Hegyalja az Eperjes-Tokaji trachithegység|nek déli tagja. Ez a Hernád és Bodrog közéit tölti ki. Főgerince déí-délnyugati irány-f ban halad. Magvát szürke trachit, zöldkő és főleg riolit képezi. Ez| utóbbi ellenállásából keletkezett talajon művelik a világhírű tokaji bort adó szőlőt. A hegység nevezetesebb kiemelked'ései : a M ag a s h e igi y \(5 ;10 rrx.), f Sátoralja-Ujhely fölött a Sátorhegy (461 ( •m.), Sárospatak fölött a Királyhegy (316 m.), Tolcsva fölött a; Tolcsvai (428 m.) és Abaujszántónál a K r a k ó h e g y (404 m,). Mád közelében kimagaslik a Cigány-hegy (475 m.) és Hollóstető (538 m.). Különálló szigethegye a tokaji Sátorhegiy, mely 535Í méterre emelkedik a tenger színe fölé. Az Erdős, Imiásként Északkeleti-Kárpátok nevezete alatt azt a Nagymagyarország északkeleti határán óriási ívben, mintegy 320 kilométer hosszúságban húzódó hatalmas hegyláncot értjük, mely a Hernád és Tapoly völgyétől a Máramaros megye déli részében( kanyargó Visó és Lápos völgyéig terjed. A Kárpátoknak ebben a hatalmas szakaszában több, egymástól szerkezetileg is különböző! hegycsoportot találunk. Ezek: 1. A Ke let i-B e s z k i dek az Erdős-Kárpátoknak Sáros, Zemplén, Ung és Bereg-megyék határmenti vonulatára eső része. Főgerincén halad végig Magyar és Oroszország határvonala. Túlnyomólag óharmádkori eocén és ofigocén képletekből s ezek között elsői helyen kárpáti homokkőből áll, melyre a mélyebb völgyekben az újharmaakor miocén és pliocén rétegei települtek. Legészakibb har tárvonalán jura és triasz-mész, márga és tarka homokkő foltok is vannak. Hosszú, mély völgyekkel szakgatott vonalát számos hágó szel— 41 _
