Szeghalmy Gyula: Felvidék (Budapest, Magyar Városok Monográfiája Kiadóhivatala, 1940)

A Szepesség.Késmérktól Dukláig

mértékben elősegítette ezt egyfelől* híres evangelikus kollégiuma, másfelől egyre virágzóbbá vált kereskedelme. 1887-ban a város nagy része tűzvész martalékává fett, de a nemzet nagylelkű adakozásálból csakhamar fölépült s ma minden tekintetbén számottevő városa a Felvidéknek. Művelődéstörténetéből emfítésre méltó, hogy a középkorban Bártfa, Kisszeben, Kassa, Lőcse városokkal az >

vöt város szövetségét« alkotta. A XV. századból híres a németnyelvű, gót betűkkel írt s a hét magyarországi tárnoki város statutumait, nemkülönben a magdéburgi Stad'trecht-et tartalmazó, kódexe, mely a kor igazságszolgáltatására nyújt megbecsülhetetlen adatokat. A város központja az észak-déli irányban húzódó főtér, melynek közepén a felvidéki gót építészet egyik legszebb alkotása, az 1347-> ben épült Szt. Miklós templom áll. Belső felszerelése 1511 -bői valói. Szentélyének egyik piliérén Gábor őrangyal XV. századbeli faszobra áll. A Szt. Miklós egyház közvetlen közelében emelkedik az evaingeíikusok 1637-ben épült temploma. A régi kollégiumi épület oldalán jeles szoborműve a vértanúk emléke és azon a héfyen, hol Caraffa 1687-bén az eperjesi polgárok legjelesebbjeit kivégeztette, a Szt. Háromság-szobor juttatja a látogató eszébe az itt lefolyt borzaljmas eseményeket. A Fő-utcán ma is egész sor rena i ssan ce ko r,i épület büszkélkedik. Jelesebbek közűlök a Rákóczy-ház, az egykori Klobusiczkypalota s a városháza, melynek alapjait 1453-ban rakták le. Műtörténeti szempontból kiváló épülete a XV. században emelt Ferencesek temploma és a püpöki székesegyház, Roskovics Ignác festőművész értékes freskóival. Nyomdája már a XVi. század közepén működött. Később híressé vált evangelikus kollégiuma 1667-ben nyílt meg s tanítványai közül a szellemi életnek számos kiválósága akia(d't. Intézetében tanultak többek között Kossuth Lajos, Kazinczy Gábor, Székács József. A múlt század 40-es éveiben Petőfi, Tompa, Kerényi, nemzeti költészetünknek ez a jeles triásza időzött falai között. * A Kassa-bártfai vasútnak különösen Eperjestől északra eső szakasza festői tájrészletekben gazdag. A Székcső-patak itt szűk, szurdokszerű völgyön küzdi át magát, heiyt-heíyt ^kiszorítva meg az országútat is, példáuí Eperjes és Kapi között, hol csupán a sínpár futhat a Szekcső ezüstszalagosan kígyózó vize mellett. Az erdők lehúzódnak a patak partjáig. Itt-ott szomorúfűzek sátora borul a partok föle. Másutt galagonya és bodzabokrok kísérik útját. Azt hinné az ember, ha kinyúfna kézével" a robogó vonat ablakán, virágot szakíthatna a sínpárok mentén sorakozó bodzabokrokról, melyek itt-amott súrolni látszanak a kocsik oldalait. A prüszkölő vonat mozdonya egyszer csak nagyot sivít. A fülke ablakán kitekintő látja, hogy a völgy egy hatalmas, csaknem félkörös kanyarba kezd. A körhajlás közepén a vonat egy percre megáll, dé ez a perc elegendő a leszállásra. Mikor nagy erőlködéssel, nyikorogva, csikorogva újra indul és lassan tovatűnik, ráérünk széjjelnézni. Előttünk hirtelen emelkedő kúphegy. Rideg. Csupasz. Még a fű is csenevészen tengődik rajta. Itt-ott sivó dólomittömbök merednek — 463 — 30