Szeghalmy Gyula: Felvidék (Budapest, Magyar Városok Monográfiája Kiadóhivatala, 1940)

Bükki tájak

belsejébe. Az úgynevezett »Kövek« világába, hol m^g találkozunk érintetlen rengeteggel s ebben olyan bükkóriásokkal, melyek, olykor 10— 12 méter sugaru körben terjesztik 'ki alsó, emberderéknál jóval vastagabb (ágaikat, (mleíyek maguk is századokat é'tek' s láttak föföttük eíviharzani. Jó kétórai kúszás után, a 600 métert meghaladó Papkő remek sziklacsoportjához érkezünk. Majd egy ritkán taposott, begyepesedett ösvényen hegynek föl, hegynek le, vízmosásokon, szakadékokon, csupasz, meredek, síkos, perjefüves tisztásokon, sziklaromokon át jutunk föl a 873 méter magas Ördög-hegyre, ahonnan belátható fenséges tájék szemlélhetése megérdemel minden fáradságot. A hirtelen aláeső nyugati oldal mélyében, mintha csak egy kőhajításnyira volna, szemünkbe tűnik az a völgyhorpadás, melynek szélein M on o sto r bél, Apátfalva, Mikófalva, B o r s o d s z e n t m á rton üldögélnek. Itt-ott a zöld -közül hajszál vékonynak látszó patakok vize csillan. Az Eger-putnoki országút kanyarjai olyannak tűnnek föl a szemlélő előtt, mintha a Bükk rengetegeiben élő óriások a hamvasbársony hegypalástra hófehér szalagdíszt varrtak volna. Ha dél felé tekintünk, úgy képzeljük, mintha valamely titáni erő a térszínbe nyomta volna, magunk; alatt látjuk a Papkő-és délkeletre, a Löki-bérc vonulatán túl büszkélkedő Borostyánkő sziklás ormát. Ez utóbbi alatt kígyózik a pár év' előtt épített Eger-lillafüredi út po<mpás szerpentinje. Környékének nem mindénnapi szépségeiről alább fogunk megemlékezni. Nyugat felé, mintha óriások lépcsője volna, dúslombu erdők hamvas pasztájából egymást tetejező hegyek ütik ki ormaikat. Közülök merészen emelkedik ki a Pesk!ő

( s közvetlen (mögötte, pár lépcsőfokkal magasabban a Tarkő. Remek, regegazdág csúcsai a Nyugati-Bükknek. A 'hegységben járóra veszteséget jelentene, ha elkerülné ezt a két hegyet. Ugyanis 'mintha ezekben és közvetlen környékükben volna összpontosítva a hegység minden turiszitkai érdékessége, geologiai felépítésének jellegzetessége, bája, romantikája, ha kell, vadsága, hosszú évtizezrekre visszatekintő ősi múltja. A Peskő 856 méternyire tornyosúl a tenger színe fölé. Messziről fehér-sárgán villogó juramész tömbje meredeken szakad a Peskő-völgy felé, melynek egyik szurdokában rejtőzik a hegység legmagasabban fekvő (630 m.) forrásfője. Ebből a szurdokból, meredek törmeléklejtőkön, hatalmas sziklatömbök között vezet az út a csúcsra, mely alatt a Bükkfennsík leghosszabb és legszebb sziklafalának gigantikus méretei bűvölik el a természetjárót E letörés tövében tátong a P e skő-b a r I an g szája: egyike azoknak a barlangoknak, melyek valaha, évtízezrek! hosszú sora előtt, tanyát (nyújtották a paleolit-kor emberének. A barlang sötét szája előtt állva, szinte megszámlálhatatlan ezer év története villan agyunkon kerjesztül. Eszünkbe jut, hogy ez, s a Bükknek még számos barlangja volt elsp tanyája a tájon kóborgó ősembernek, kinek végtelenül egyszerű, kezdetleges, küzdelemmel teljes életét alig tudja elképzelni a Ma embere. Vájjon milyen lehetett itt az élet, mikor a barlang mélyén meghúzódó embercsaládnak a testi erején s egy marokba szorítható kovadarabhál nem volt egyéb eszköze, fegyvere? Mikor ezzel a szikladarabbal, érdéi husánggal ereszkedett élethalál-harcba a jégkor hatalmas emlőseivel, a mammuttal, barlangi medvével, oroszlánnal? Mikor nem ismerte az edénykészítés módját? Mikor nem tudott vizet forralni, nem

1 ismerte,. — 351 — , 23