Szeghalmy Gyula: Felvidék (Budapest, Magyar Városok Monográfiája Kiadóhivatala, 1940)

Bükki tájak

tündökíő holdfüvei, a tarkavirágú kosborral, a magas száron ülő inarancsskárlát rakétavirággal s a sziklákon csoportosan élő kőtörőkekkel, melyek parányi, csillagszerű virágai olykor hófehér mezbe öltöztetik szikiát. A szikianövényekben egyébként is gazdag a Bükk. Aki pompás kökörcsin-egyedeket akar látni, az tavasz évadján keresse föl a hegység 'magasabb, napsütötte oldalait. De itt találja az aranysárga héricset, sárkánypálmát és sziklagyöngyét is. A Tarkő jellegzetes növénye a fehérmolyhos, ezüstszínű apró madárhúr, Nyáron a kőtörőke. Lillafüred szikláin él a szárnyashasábú páfrány féleség' s a lépfű. Árnyékban a piros virágú hölgymái és estenden a Tarkő ormát ibolyaillattal telíti az estike, mely olykor olyan tömegbén virít, hogy lilának látszik tőle a tető. Hogy a természetjáró szemszögéből milyen a Bükk és miért (érdemes annak minden részét bekalandozni, azt a Bükk kalauzának bevezető részében, a hegység iránti mélységes szeretettel, kíaszszikus tömörséggel, de mégis költői lendülettel így mondja el dr. Strömpl Gábor, a jeles turista és földrajztudós: ... A Bükk vadregényes. Vadregényes a szó valódi értelmében, mert tájképeinek változatos mását kicsi, szűk hazánkban sehol sem találjuk. Köröskörül magánosan mered a magasba, hogy őrt álljon, védelmet nyújtson az Alföld sajó-hernádi főkapujánál. Magános isziklabástyáját a Kárpátok vihara éri. Ezért oly zord. Ezért hosszabb, havasabb a tele. Szélvédett déli verőin azonban hamar fakaszt virág/mezőt a tavasz, érlel mézédes gyümölcsöt a nyár és tüzes bort a kései ősz. Fenn a fennsíkon a korai ősz verőfényes aranyerdőt érlel. Százszínű halódó erdőt, hulló lombok

1 millióival. A Bükk mindig szép. Télen soká fehér, tavasszal hamar zöld. nyáron hűs, ősszel enyhe, színpompás. Virága mindig Van. Bükköseinek lombkoronája mindig ád enyhet a tűző nap ellen. Hatalmas tisztásain, napverte szikláin sütkérezhetünk. A Bükkben mindig és mindenütt akad egy-egy zúg, hol az évszakok szélsőségei eilen megbújhatunk. Hegy-völgyei különbek szűk hazánk hegységeinél. Tetejje nyesett, mintha csak óriások ollója nyírta volna meg. De a 'hegységi fennsík-koronáját szédítő Sziklaszirtek fogják közre. A bükki híres '»kövek«. A kőkoszorú csomójában a Bél-kő, majd a délnek néző szirtfal legtetején a kövek őre, a Tar-kő, meg a Három-kőÉszakon tagoltabb a szirtfüzér, de változatosabb. A legszebb bükki völgyet őrzi az Istállós-kő. A legszebb kilátást nyújtja a B á I — vlány és az örvény-kő. De van »kő« egyebütt is a Bükkben elég. Fehérlő falu szédítő szirtek, melyek vén bükkösök bodorodó lombozatából Villannak ki. A szirtek homloka körül keringő sasok, tövükben sötéten ásító barlangok. Hegyei szelídek. Kerekre kopott, domborodva magasodó tetők, meg bércek, köztük könnyen járható kurta nyergek. Élesebb vonalat csak la kövek szirtjei lopnak' bele a tájba, d'e azt is enyhíti a Szirtek tövébe nyomuló bükkös rengeteg. Völgyeiben több a változatosság. A fennsík sziklatestébe hasító völgyek 'mélyek. Oldaluk meredek. Talpuk szűk. Szirtje sok. Innen — 344 — , 23