Szeghalmy Gyula: Felvidék (Budapest, Magyar Városok Monográfiája Kiadóhivatala, 1940)

Királylehotától Poprádig

-cseh portyázókat, a toronyőr most magyar zászlóvaí integet a négy világtáj felé s a i régi város magastetejü házaibán dobogó szívvel mondták az emberek: »Jönnek a magyarok!« »Rozsnyó hazatért«. S egy nemzet fogadja, hogy vigyáz reá és nem engedi eí soha többéi... Rozsnyó környéke a csonka magyar föld

1 Tátrája. Különösen észak és északkelet felé, hol a Rozsnyói — másként Szulova — hegység ezer méteren felüli ormai, mély patakvölgyei, hatalm'as erdői, kiterjedt havasi rétjei, csacsogó-csörgő patakjai, festői karámjai, szénégető telepei, a tájképi és turisztikai érdekességek szinte kimeríthetetlen gazdagságát nyújtják. A szomolnoki országút kigyószerü kanyarokkal fúrja magát itt a lomberdő közé. Szerpentinjei fáradhatatlanul kúsznak a magasba és Uhornánál érik el a megye határát s egyben az 1000 méter tengerszinti magasságban átvezető hágó tetejező pontját, honnan aztán gyorsan' száll le Szomolnok felé. A hágótól délre, mintha a Szepes-gömöri határ őrtállói volnának, két hegyóriás ütközik ki a többi közül: az 1226 méter magas Pipityke, s az 1187 méteres Csükerész, melyek ormáról csodakilátás nyílik egyfelől a Dernői fennsíkra, másfelől a Szomolnokpatak völgyébe. Ha az ember megáll a Pipityke havasi legelőjén s távcsővel héz a messzeségbe, lelát Rozsnyóra. A sűrű tölgy- és bukkerdő lombszőnyegében keskeny, fodrozódó fehér szalagként látja kanyarogni a szomolnoki útat. Elbarnult falaival, tornyaival, bástyáival, mint a tündérmesék kacsalábon forgó csodavára tűnik szemébe Krasznahorka. Túl rajta húzódik a Szilicei-hegyvidék magas kőpárkánya. Északfelé az ökörhegy s a Hnyileci-hágó fölött tornyosuló Szmrecsinka kúpja kéklik. Lábai alatt látja az érctelepeiről híres Szomolnokot, sőt tiszta időben a szemhatáron ülő Tátra láncát. Délre fordultában a Tornai-mészkőkarszt hosszú, csupasz tömegén nyugtathatja meg szemét s tűnődhetik el a színpompán, midőn azt a nyugvó nap fényében hol vakító fehérnek, hol vöröslilásan izzónak látja. Rozsnyóról a Sajó völgyében haladunk észak felé. Ezen az úton első állomásunk Betl ér. Maga a község jelentéktelen. Nem is tartanánk itt pihenőt, ha nem dicsekednék a főúri kastélyokban gazdag; Gömör egyik legérdekesebb kúriájával, az Andrássyak fészkével, melynek megtekintése feledbefet'en élmény, mert olyan sok szépség, olyan sok kincs, érdekesség van itt felhalmozva, mint sehol másutt a tájon. A régi, még Andrássy István kurucgenerális által építtetett kastélyt Andrássy Manó gróf a XIX. század utolsó harmadában építtette át és olyan hallatlan fénnyel, pompával rendezte be, amilyenről a kisszerű polgári életet élő embernek fogalma sincs. Termei a legritkább és legértékesebb bútorokkal-, falai kincseket érő festményekkel, gobelinekkel telvék. Nincs az az antik bútorstílus, mely itt képviselve ne volna. És nincs az a kerámiaféleség, mely vitrinekben, tálasokban, vagy falakra akasztva hiányoznék. A legfinomabb japán-kinai vázák, herendi, meisszeni porcellánok, persa fajánszok, böttger áruk, olasz majolikák, sgraffitos tányérok mellett ott vannak

1 a magyar agyagipar hírességei, a holicsi tálak, székely bokályok, osgyáni csuprok, stomfai kőedények, zsolnai különlegességek, mezőtúri korsók, -vásárhelyi tányérok, csipkefinom porcellán nippek. — 291 — 10