Szeghalmy Gyula: Felvidék (Budapest, Magyar Városok Monográfiája Kiadóhivatala, 1940)

Trncséntől Nagybitsségig

álló esztendeig tartott s mondják, hogy a lakodalmas népség zöme, ott devernyázott még keresztelőkor is. 1612-ben Borbála leányasszony keriílt konty alá. A boidog férji gróf Erdődy Kristóf, a leghíresebb Erdődynek, Pál királyi főtárnokmes­temek és Ungmád' Annának negyedszülött fia. Egyetlen örököse a ha­talmas főúrnak és így fönntartója az utána még századokig virágzó Er­dődy nemzetségnek. A lakodalomban résztvett vendégek között ott szerepeit az esz­tergomi és kalocsai érsek, a nyitrai püspök, a magyar-, cseh-, lengyel­és szász királyok legátusai, az apró német fejedelmek követei-, 81 ha­zai főúr mellett az ausztriai, morva, íengyel, sziléziai, erdélyi, nemes-' ség színe-java, végül a városok és vármegyék kiküldöttei olyan szám­ban, hogy csak szolgaszemélyzet 2621 főre rúgott, a vendéglovak szá ma pedig 4324 volt. Az 1612-ik év szeptember 30.-án fölvett leltár szerint a menny­asszony hozománya a következőkből állott: 5 gyémántos, drágaköves násfa. 8 arany lánc, 474 arany súlyban, 2 ővszorító és 2 karperec, 131 aranysulyban. 13 gyűrű, 3 ezüst őv, 9! aranyozott pohár, 1 mosdómedence. 10 tál, 12 kalán, 12 villa, 4 fedeles pohár, ugyanannyi kupa, mind aranyozott színezüstből, a Thurzók ugró­oroszlános és szarvasos címerével ékesítve. Ruhából és fehérneműből volt: 25 brokátkelméből való szoknya drágakövekkel kivarrva. 7 téli és 7 nyári suba. 9 drága főkötő. 7 györt-i gyös bogiáru kopet-fejdísz-, 6 süveg, 45 fodor és gallérfátyol, 27 ing, 22 előkötő finoman kivarrva. 19 arannyal átszőtt selyem lepedő, 23 fe-< bér-, 40 parasztlepedo, 3 seiyem-, 10 kamuka és 677 sávolyos abrosz. 18 arannyal varrott selyem keszkenő, 40 fehér keszkenő, 200 asztal­kendő, 6 derékaij, 18 vánkos, firiom lenvászon 29 végben. Az uradalmak jobbágyai a lakodalomra beszállítottak: konyhára és fűszerekre 1500 forintot, 40 ökröt, 19 bikát és tehenet, 140 borjut, 350 bárányt, 200 disznót, 32 oldal szalonnát, szarvast és vaddisznót szám nélkül. 30 bölényt, az árvái uradalomból, 30 őzet, 200 nyulat, 600 császármadarat, 400 lúdát, 400 kappant, 1000 tyúkot, 6000 tojást, 43oo •különféle halat, 400 köböl zabot és 81 szekér szénát a vendégek lovaií részére. Ital, akókban számlálatlan. Ecet az ételekhez 25 akó. Azt hihetné az ember, hogy Thurzó uramnak egy-egy lakodalmi) cécó után üresen maradt a kincstára és ugyancsak főhetett a feje, míg a következő alkalomra újra megtölthette. De nem. Kifogyhatatlan volt az, mert ha ki is vettek belőle egy-egy vagyonra va lót, 'még mindig' ma­radt abban elég. Ezt igazolja az az 1612. év október havában fölvett leltár, melyet közvetlenül Borbála leányasszony kielégítése után készítettek. E szerint Thurzó György kincstárában a következő drágaságok maradtak: 5 színarany, gyémánt és rubinköves nyakbavető, 25 hosszú arany­lánc. 17 pár függő gyémántokkal és drága kövekkel kirakva. 51 ék­köves gyűrű. 13 kézrevaló. 14 boglár, 17 ővszorító, 11 korona, 10 sü­veg, valamennyi gyémánttal, igazgyönggyel, rubínnaf, zafírral, tüzet­játszó nemes opállal díszítve, 37 arany kupa, 54 dupla ezüst kupa, 82 ezüst födeles pohár, 40 harang pohár, 14 ezüst karafina, 21 mosdóme­dence, 55 ezüst csésze, 15 kristály palack, 17 arany sótartó, 20 ezüst ka­— 246 — 10

Next

/
Thumbnails
Contents